|
Tudományos életünk fóruma
Tudományról gyakran beszélünk, de a tudományos életről csak ritkán esik szó, pedig az a tudományművelés fontos kelléke.
Hogy mit is értünk a tudományos élet fogalma alatt, nem nehéz röviden összefoglalni: mindent amit a rendezvények, konferenciák, előadások, viták együtt jelentenek. Ahol a tudománnyal foglalkozók a közvélemény elé tárják munkájuk eredményeit és kérdéseit, hogy azokat megosszák a szakmai kollegáikkal és a szélesebb érdeklődőkkel. A tudományos rendezvények természetesen sokfélék: lehetnek egyediek, alkalmiak nemzeti s nemzetközi jellegűek. A leghasznosabbak nézetünk szerint azok, amelyeket naptári rendszerességgel tartanak meg, mert azokra számíthat a tudományos kutató, felkészülhet rájuk.
Ilyen fórumnak számít A Magyar Tudomány Napja Erdélyben című rendezvényünket, amelyet 2002 óta mindig az Erdélyi Múzeum-Egyesület születésnapján, vagy a hozzá legközelebb eső napokon, november 23-24-én tartunk meg.
Egyik fő célunk e rendezvénnyel, hogy az az erdélyi magyar tudományosság fóruma legyen, de tükrözve a hazai eredmények s gondok mellett az összmagyar és nemzetközi tudományművelés irányait s lehetőség szerint a kiemelkedőbb megvalósításait.
Azt már a 2002-es első fórumunk alkalmából kifejtettem, hogy a rendezvény első napján az általános időszerű kérdéseik kerülnek napirendre, a második nap viszont a szakosztályoké s maguk határozzák meg annak a tematikáját is. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy azokon a fiatal kutatók lehetőséget kapjanak a közszereplésre, ahogy mondani szokás a megmérettetésre.
Emlékeztetőül, íme az eddig rendezvények tematikája:
2002 Céljaink, lehetőségeink a tudományművelésben
2003 A régiókutatás, különös tekintettel Erdély történeti régióira
2004 A tudományok párbeszéde
2005 Az erdélyi magyar tudománytörténet
2006 Az 1956-os magyarországi forradalom hatása Erdélyben
2007 Tudomány és Társadalom
2008 Erdélyi tudományos közgyűjtemények
2009 Az EME megalalakulásának 150 éves jubileuma
Ebben az évben már tulajdonképpen a jövő évi jubileumra készülve határoztuk meg a fórum tárgyát Az erdélyi magyar közgyűjtemények történeti s jelenlegi helyzete. Nem véletlenül választottuk ezt a témát: a közgyűjtemények nemzeti kincset képeznek, s a tudományművelés s a kultúra nélkülözhetetlen eszközei.
|