Története
Az EME Műszaki Tudományok Szakosztálya 1990-ben alakult. Az EME ötödik szakosztályának létezését a romániai magyar értelmiség szakmai tagolódásában beállt változások tették szükségessé.
Alapítója Jenei Dezső, nyugalmazott főmérnök, műszaki főiskola alapító.
Az 1990-es vezetőség, s egyben alapító tagok névsora:
Jenei Dezső – megbízott elnök
Balogh Ferenc
Csetri Klára
Gyenge Csaba
Jodál Endre
Pálfalvi Attila
Sándor László
Szabó Bálint
….
Az első években a szakosztály székhelyének-, könyvtárának kialakításában szorgoskodott, illetve a romániai műszaki értelmiségnek számbavételét, tudományos tevékenységüket kezdte felmérni, s kapcsolatrendszerek kialakításában ügyködött.
Első közgyűlése 1990. október 27-én volt.
A megszavazott elnökség és választmány névsora:
Jenei Dezső – elnök
Jodál Endre – titkár
Választmányi tagok:
Balogh Ferenc
Gyenge Csaba
Jodál Endre
Pálfalvi Attila
Sándor László
Szabó Bálint
…
(folytatás következik)
|