|
|
Szádeczky Béla : Báró Josika Sámuel(1805 - 1860) -megjelent az Erdélyi Múzeum-Egyesület 1909-es Emlékkönyvében(kiadva: 1942-ben,Kolozsvárt) |
|
Jósika Sámuel (1805-1860) |
|
|
Az 1841-43-iki országgyûlés idején, amikor az Erdélyi Nemzeti Múzeum felállítását országos határozat mondotta ki, a báró Jósika-családnak két tagja vitt országos szerepet. Az egyik báró Jósika János, az atya, a ki mint letûnõ nap, nyugodt, derûs fényével a láthatárt még egy- szer tisztán világítja meg; a másik báró J6sika Sámuel, a fiú, a ki még alig ért férfikort, máris a délre hágó nap erõs fényével tündöklik.
Jósika a Múzeum érdekében kifejtett buzgólkodásán kívül, a maga részérõl és családja nevében is hozzájárúlt annak felállításához. Erre õt neve, hazája- szeretete és családjának tradicziói egyaránt kötelezték s nagyobb alapítvány adására ösztönözték volna még akkor is, ha nem égett volna lelkében az a nemes, kiolthatatlan s a múltak küzdelmeiben teljesen megacélosodott hazafiui szenvedély, mely honfitársait is a szokottnál nagyobb hévvel élesztette. |
|
Az 1841-43-iki országgyûlés idején,
amikor az Erdélyi Nemzeti Múzeum felállítását
országos határozat mondotta ki, a báró
Jósika-családnak két tagja vitt országos
szerepet. Az egyik báró Jósika János,
az atya, a ki mint letûnõ nap, nyugodt, derûs fényével
a láthatárt még egy- szer tisztán világítja
meg; a másik báró J6sika Sámuel, a fiú,
a ki még alig ért férfikort, máris a délre
hágó nap erõs fényével tündöklik.
Báró Jósika János fényes politikai
pályára tekintett már vissza, melyen õ
nemzetének és királyának bizalmából
Erdély legnagyobb hivatali állására, a
kormányszék-elnöki méltóságra
emelkedett. A király kegye és bizalma most még
egyszer szólította ót fontos feladatra, az 1841-ben
megnyílt országgyûlésre teljes hatalmú
királyi megbizottjává nevezte ki.
Báró Jósika Sámuel ez országgyûlés
kezdetén, - mint az erdélyi udvari kanczellária
tanácsosa - már sikerekben gazdag munkásságra
és emelkedõ hivatali pályára mutathat
s a megelõzõ 1832-36-iki és az 1837-38-iki országgyûléseken
pedig ritka kiváló tehetségének, szónoki
képességének, higgadt és megfontolt gondolkozásának
oly fényes bizonyságát adta, hogy nemzete ót
az 1841-43-iki országgyûlés elején Erdély
történelmében az ideig példa nélkül
való nagy szótöbbséggel a gubernátori
méltóságra jelölte. Ez a páratlan
kitûntetés, érdemein túl bizonyára
atyjának kiváló szolgálatait is számba
vette, sót abban fenkölt lelkû édesanyjának,
gróf Csáky Rozáliának a jótékonyság
és emberbaráti intézmények érdekében
kifejtett tevékenysége méltó elismerését
is látnunk kell.
Annál nagyobb meglepetést keltett Erdélyben,
hogy gróf Teleki Józsefet nevezték ki gubernátornak.
E fordúlat Jósika János atyai szívét
is érzékenyen érintette, mert nem ismerte a kinevezésnek
közelebbi indító okait és mert a mindig
kész viszályszerzõk fia mellõzését
az ó tekintélyének és befolyásának
csökkentésére igyekeztek magyarázni. Ezek
a konkolyhintõk Jósika Jánosra vonatkozólag
"nagy szóval mondották, hogy ha akkor, mikor az
ország a fiát azzal a pluralitással választotta,
mint a milyennel még soha senkit sem s akkor is semmi tekintettel
irántok nem voltak, kicsiny bizodalomnak és befolyásnak
kell ott lenni" - írja Jósika János Samu
fiának - s teszi hozzá: "meg kell vallanom, hogy
a logika nem is a legrosszabb."[l] Gróf Teleki József
kinevezése a luteránusokat sem elégítette
ki, sót féltékenységre s panaszra ingerelte
õket a reformátusok elõretörése miatt,
hogy így most már a gubernátor, a két
guberniumi alelnök - tehát az ország kormánya
- a kincstárnok s az országgyûlés elnöke
is a reformátusok közûl került ki, a mi pedig
csak a református magyarok s a nagyrészt közülök
kikerülõ oppositio erejét növeli. De jól
tudták azt a luteránusok is, hogy a Jósika Sámuel
mellõzésére csak kifogásnak volt jó
az a vélekedés, mit Bedeus életírója,
a Bécsben befolyásra jutott extrém-magyar párt
szájába ad, hogy t. i. Jósika Sámuel még
fiatal egy ország kormányzására. Gróf
Teleki József kineveztetése fõként politikai
okokban leli magyarázatát. Bécsben az a nézet
jutott ugyanis érvényre, hogy a mindinkább növekvõ
ellenzék erejét és befolyását kedvezményekkel
kell lefegyverezni. A református gróf Teleki József
gubernátorrá kinevezése tehát - nem tekintve
az õ személyes arravalóságát -
politikai okokból a legjobb alkalomnak kinálkozott.
A dolog tisztán és egyszerûen úgy áll,
(írja Jósika Sámuel megnyugtató válaszát
atyjának) hogy Ófelsége - Rhédei is a
resignatioját béadván - a protestánsokat
(értsd: reformátusokat) olyan hitsorsosok kinevezése
által akarta consolálni, a kinek érdemei, alkalmatossága
és konzervativ principiumai a legfelsõbb bizodalmat
méltán megérdemlették.[2] Vagy amint ugyanezt
Bedeus életírója néhány rövid
szóban így fejezi ki: den Reformirten ein Compliment
zu macben[3] - ez volt a Teleki kinevezésének legfõbb
politikai czélzatú rugója.
Pedig az ország közhangulatában mindinkább
felszínre került s nagyobb erõvel jelentkezõ
reformtörekvést politikai sakkjátékkal elnémítani
többé nem lehetett. A politikai életnek minden
terén mutatkozó nyugtalanságnak, lelki elégedetlenségnek
hangja csendül meg gróf Bethlen Jánosnak még
a gubernátor kinevezése elõtt szóbeszéd
közben tett. eme nyilatkozatában is: "Nem csodálkozom
rajta, hogy nem erõsen kívánnak ide jönni;
akár Teleki, akár Jósika, akár Pontius
Pilatus jõjjön, nem tehet eleget nekünk; bizonyosan
mü is õtet s õ is bennünket egy-két
esztendõ alatt meg fog unni, mert eleget nem tehet se onnét
fejülrõl, se a mit innét kívánnak.
"[4]
Az 1841--43-iki országgyûlést is ez a nyugtalanság
és elégedetlenség jellemzi s ott rejtõzött
a szívekben s olykor erõsebb lángolással
elõ is tört. És hogy az a megelõzõ
ú. n. csöndes országgyûlés után
nem vált viharossá, fõként a király-
biztos báró Jósika János tapasztalt bölcsességének
lehetett köszönni. Érthetõ tehát, hogy
midõn az 1842. év elején az õ gyöngélkedésérõl
szóló hirek Bécsbe is eljutottak, aggodalommal
néztek a jövõ elé. A fiúi gyöngéd,
óvó figyelmeztetés mellett a bécsi aggódás
és elismerés hangját is felismerjük Jósika
Sámuel levelében, melyet atyjához írt:
"Az Istenért kérem kedves jó Atyám,
kimélje az egészségét s mindenek felett
ne vegyen mindent, a mi odale történik, oly nagyon szívére.
. . Tudja itt minden ember, mit és mennyit köszönhetnek
Nagyságodnak s azért itt bizonyosan nem volt kissebb
a consternatio, mint oda le, a mikor a Nagyságod rosszúllétét
megtudták." [5]
Bécsben jól ismervén az erdélyi állapotokat
azt is jól tudták, hogy valamint az országgyûlés
nyugodt lefolyása érdekében nélkülözhetetlen
szükség volt az öreg Jósikára oda lent:
éppen olyan szükség van a fiatal, de máris
sokat tapasztalt, tetterõs, Erdély közügyeit
jól ismerõ, fent kedvelt és lent népszerû
báró Jósika Sámuelre oda fent. De Jósika
Sámuel maga is a legjobban tudta, hogy õt sorsa, hivatása,
hazája és királya szolgálata Bécshez,
a kanczelláriai mûködéshez kötik. A
beavatottak elõtt az sem volt titok, hogy õ a gubernátori
fényes hivatalt nem hogy kereste volna, hanem inkább
mellõzése érdekében tett lépéseket.
Egykedvû filozófiával vette tehát a kicsinyes
mende- mondákat, melyek Teleki kinevezése után
róla fent és lent egyaránt forgalomba kerültek.
És ha lelki nyugalmát nem zavarták is, de annál
érzékenyebben érintette szívét,
hogy édes anyját az õ mellõzése
bántotta s ki ezért úgy vélekedett, mintha
õ, Jósika Sámuel, a Szent István tornyáért
minden más érzést feláldozni kész
volna. Nem is késett a szülõk fájó
érzését amaz önfeláldozásra
is késznek mutatkozó nyilatkozattal megnyugtatni, hogy
akármicsoda oláhországi harminczadra is kész
volna lejönni, ha szülõinek kedve telnék vele.[6]
A gubernátor kinevezésével lábra kelt
mende-mondák lassan elnémúltak és Jósika
Samu Bécsben maradása nyomán a szülõi
szívben támadt kedvetlenség is elenyészett;
a kanczellárián pedig mindinkább bebizonyosodott,
hogy ott a Jósika Sámuel buzgalmára, munkaerejére
kiváltképen szükség van. Az erdélyi
diéta sokszor bonyodalmas, kúszált szálait
mesteri kézzel és bölcs belátással
bontogató Jósika János sokszor nyugtalankodott
a kanczellária lassú munkája miatt, mert az országgyûlés
nyugodt és eredményes lefolyását látta
ezek miatt veszélyeztetni. A dolgok lassú, nehéz,
sõt visszás folyásából táplálkozó
kedvetlenség Jósika Sámuel leveleibõl
is minduntalan kiérezhetõ. Sõt õ maga
nyiltan is megírja a dolgok nehéz folyásán
aggódó atyjának a kanczellária tehetetlenségét.
"Már több alkalmatossággal megírtam
volt kedves atyámnak, hogy mi a kanczellárián
úgy vagyunk - de nemcsak a kanczellárián, hanem
egyáltaljában is - mintha Mesopotámiába
s nem Erdélybe volna diéta." [7] Az ilyen s ehez
hasonló megjegyzések a legiIletékesebb oldalról
s a legönzetlenebbül rajzolják a bécsi kormány
munkára való képtelenségét. Az
újonnan kinevezett gubernátor, gróf Teleki József
is teljesen tájékozva volt a kanczelláriai ügyek
állása felõl s bécsi látogatása
alkalmával Nopcsa Elek kanczellárius mûködése
iránt
egész nyiltan kifejezte bizalmatlanságát, kivel
"közelebbi relatioban sem akar lenni, Jósikával
pedig a legnagyobb készséggel.."[8] Nopcsa Elek
valóban tétlen öreg úr volt, ki kanczellársága
alatt "Erdélyben a kormányzat és igazgatás
szinte pangásba jutott" s nyugalmaztatása elkerülhetetlenül
szükségessé válván,[9] még
az 1844. év folyamán. meg is történt.
Nopcsa nyugalomba vonúlása után báró
Jósika Sámuel energiájának, munkaerejének
szabad tere nyilt. De az õ kiváló képességeire
a legnagyobb szükség is volt. Mert mikor báró
Jósika Sámuel, mint a kanczellária alelnöke
s a király belsõ titkos tanácsosa 1844 deczember
2-ikán elfoglalta Nopcsa örökségét,
néhány ezer elintézetlen ügydarab várt
az õ elintézésére.
Ily nehéz viszonyok között kezdette meg Jósika
Sámuel nehéz feladatát, melynek végzésében
vezetõképességeinek legfényesebb bizonyítékait
adta. Az 1846-ban megnyílt országgyûlés
tehát igazi érdemeket jutalmazott, midõn Nopcsa
Elek nyugdíjazásával megüresedett kanczelláriusi
állásra ismét igen nagy szótöbbséggel
báró Jósika Sámuelt jelölte. Az országgyûlésnek
Jósika iránt ismételten meg- nyilatkozott bizalmát
most már a Felség kegye is megerõsítette
és õt így Erdély. kormányzására
a haza és király egyetértõ bizalma emelte.
A nemzetek sorsát intézõ isteni gondviselés
munkáját ismerjük fel abban, hogy az ország
kormánya élén a legnehezebb idõben Erdély
két régi, törzsökös családjának
két erõs hajtását szemlélhetjük.
Az egyik - kire az ország belsõ kormányzása
vár - az õsrégi Garázda törzsbõl
származó Telekiek ivadéka, a nagy Teleki Mihálynak
méltó örököse; a másik - ki az
ország legfontosabb ügyeinek intézésében
a király oldalán áll, a régi idõktõl
fogva kitûnõ Jósika-család leszármazottja,
ki így nagynevû atyjának kitûnõ tehetségét
és nagy õsének: a kanczellár Jósika
Istvánnak, hivatali méltóságát
is örökölte.
. E két államférfit - noha közöttük
korra nagy különbség volt - meleg, baráti
érzés fûzte egymáshoz, a melyet a közös
czélú munka erõsebbé és jellemöknek
sok rokontulajdonsága csak bensõbbé tehetett.
A nélkül, hogy báró Jósika Sámuel
és gróf Teleki József egyénisége
között párhúzamot akarnánk vonni, lehetetlen
észre nem venni, hogy jellemvonásaik, néhány
alaptulajdonsága mennyire egyezõ. Valóban báró
Jósika Sámuelre is nagyon illenek azok az elismerõ
szavak, melyekkel emlékírója: gróf Teleki
József államférfiúi múködését
így jellemzi: "Mint kormányférfiú
felvilágosodott, munkás és birtokában
azon szép és gyakran nehéz húségnek,
mely a királyt és hazát nem választja
el soha: s épen azért várt legyen rá kegy,
vagy gáncs, a körülmények- kel soha meg nem
alkuvó."[l0]
Politikai mûködésében báró
Jósika Sámuelt is fõként hazája
és királya iránt tanúsított törhetetlen
hûsége és meggyõzõdéséhez
való szilárd ragaszkodása jellemezte. Amaz szabta
meg cselekedeteinek irányát; a végrehajtás
legtöbbször nehéz, küzdelmes munkájában
pedig ez kölcsönzött neki erõt. Tetteinek rúgója
nem az emberek elismerésében, avagy a gáncs elkerûlésében,
hanem abban az etikailag magas felfogásban rejlett, hogy minden
helyes cselekedet önmagában hordozza jutalmát.
Vagy amiként õ maga kifejezte: Recte factorum merces
est fecisse.[11]
Egyenes jelleme, meggyõzõdéséhez való
erõs ragaszkodása azért sohasem tette báró
Jósika Sámuelt a másokkal való érintkezésben
merevvé, mert õ becsülni tudta a férfias
meggyõzõdésre alapított törekvést,
még akkor is, ha az az övével ellenkezett. Embertársaival
való érintkezésében megnyerõ, elõzékeny
és már külsejéveI is kedves és vonzó.
Ritka szellemi tulajdonságai mellett ezekben a jó tulajdonokban
rejlett báró Jósika Sámuel nagy népszerûsége;
ezekben az úgynevezett reform országgyûléseken
elért sikeres munkájának oly kitûnõ
eredménye, hogy - saját szavai szerint - "egyedûl
hívott életre egy pártot, a másodikat
vezette, a harmadikat elõkészítette."[12]
Báró Jósika Sámuelt õszinte, meleg
ragaszkodás, a legbensõbb s az önfeláldozásig
menõ szeretet fûzte családjának minden
egyes tagjához. Atyja, szülõi iránt mindig
gyöngéd, hív és engedelmes. Mindent kedvük
szerint akar tenni, mindenrõl lemondani; testvérei iránt
pedig úgy viselkedett, hogy a legjobb atyától
többet várni nem lehetett.[13] A legnemesebb altruizmus
vezette minden tettében. Bizonyos mély filozófiával
mondja: "Az embernek magának kevés az öröme
az életben - elég szerencsésnek tarthatja magát,
ha azoknak szerezhet némi megelégedést, kiknek
azt kötelessége érzete és szíve vonzalma
szerint kívánnia és a lehetõségig
eszközölnie kell."[14]
Hasonlóan õszinte, mély és igaz volt a
barátai és elvtársai iránt tanúsított
hûségben. Szinte megdöbben, a midõn egyik
legjobb barátjának s politikai törekvéseiben
kiegészítõ felének, Dessewffy Aurélnak
haláláról értesûl s megihletõdésében
legelõbb is azt a nagy veszteséget látja, melyet
az elköltözött jóbarát "a hazára,
a jó ügyre, minden békés fejlõdésre
nézve" maga után hágy}[15] Jósika
Sámuel ideálisan magas lelkét egy-egy ilyen nagy
veszteség felett nem a mulandóság érzete
ragadja meg, mely a halandó ember földi végzetére
figyelmeztet, hanem az örök életbe vetett reménység,
mely hívatására ébredt nemzetének
igérve van.. Egyik igen jó akarója, Lobkovicz
herczeg halálában is elsõ sorban a "legtisztább
akaratú férfi"-t fájlalja. a "kinél
minden jó és üdvös szándék részvétre,
pártolásra talált."[l6]
Báró Jósika Sámuel az ó- konzervativ
párthoz tartozott. Neki is, mint pártja sok kiváló
férfiának.. a rohamos fejlõdéssel szemben
a mérsékelt és fokozatos fejlesztés volt
politikai ideálja. Ily módon pártjának
büszkesége, vezetõférfia volt. Korának
egyik kitûnõsége, Szögyény-Marich
László az 1839-40-iki magyar országgyûlés
felsõ táblájáról emlékezvén,
azt mondja Jósikáról, hogy õ "a világ
bármely parlamentjének díszére vált
volna."[l7]
E kornak egyik monografusa, lángelméjét és
energiáját dícsérvén, nagyratörõ
szenvedélyét is említi.[l8] Igaz, az õ
lelkét nemes czélokért lángoló
kiolthatatlan tûz élesztette, de nem hiúságok.
" Bennem hivatali ambitio gyermekségem óta nem
volt - igen közelrõl ismerkedtem jó korán
minden politikai viszonyok miserablitásával.. mintsem
hogy ilyenekben meg- elégedetlenségre okot találjak,"[l9]
- 1esz õszinte vallomást atyjának, midõn
az a bécsi intrikák szövevényeibe mélyebben
belátva, fiát esetleges mellõztetésének
veszélyére figyelmezteti.
B. Jósika Sámuel politikai mûködése
eredményeivel részletesen nem foglalkozva, meg kell
emlékezni mégis kormányférfiúi
törekvéseinek egyik legérdekesebb epizódjáról.
Még le sem küzdhette az elõdjérõl
rámaradt elintézetlen ügyek sokféle nehézségeit:
mikor már az 1846~bah megnyílt országgyûlés
elõkészítése állította igen
nehéz feladat elé.
Tisztán állott elõtte a diéta jelentõsége
és az elõkészítés nagy feladata.
Ismerte a megoldásra várakozó országos
kérdések fontosságát s a megnyitandó
országgyûlés kívánalmait, várakozását.
Tudta, hogy a már megindult reform most a legszélesebb
rétegek kívánalmaiként fog jelentkezni.
Az 1845 õszén tartott elõértekezleten
már kész terve volt, november hóban elõkészületeit
is befejezte. A legfontosabb ügyeket, mint a nyelv, a megyei
választások és az urbariale kérdéseit
a sikerrel kecsegtetõ kérdések között
látta. De a bécsi kormányt a régi reactionalis
szellem vezetvén, a királyi propositiok során
az urbariálén kívül a többi operatumról
még csak említést sem akart tenni. Sõt
azt kívánták Jósikától,
hogy az utolsó országgyûlésen, vagy közben
a megyei gyûléseken is kiváló ellenzéki
regálistákat hagyassa ki az országgyûlésre
meghívandó regálisták sorából.
"Erre categorice azt declaráltam: hogy ha a múlt
országgyûlésen meghívott regalistákból
csak egyet is kihagynak, hivatalomat azonnal leteszem; és így
sikerûlt, hogy legalább a régibb regalisták
közûl senkit sem hagytak ki."[20]
Báró Jósika Sámuelt, bár az országgyûlés
elõkészítése így küzdelmek
elé állította, mégis jó reménynyel
nézett eléje. De még õ is csalódott.
1846 februárius 2-ikán bizalmasan arról értesíthette
gróf Teleki József gubernátort, hogy alkalmasint
április 20-ra fognak a rendek összehivatni, három
hét múlva mégis arról kellett hirt adnia,
hogy az országgyûlés megnyitására
irányuló igyekezete meghiúsult[21] és
ez események annyival inkább elkeserítették,
mert az országos érdekû nagy kérdéseket
kicsinyes és önzõ személyi érdekek
hátráltatták.[22] A "minden energicus mozgalom
esküdt ellenségei"-vel s a "minden magyart és
constitutionalis elvet gyomrából gyûlölõ"
törekvésekkel mégis felvette a küzdelmet.
Valóban egy szerencsétlen géppel állott
szemben, "a mely teremteni semmit sem képes, de mindent
meg tud akadályozni." Így történhetett
meg az is, hogy bár "a fõherczeg, herczeg Metternich,
gróf Kollowrath - írja Jósika - a diétára
nézve több ízben elhatározva mondották
ki szándékokat, noha a Handbillet, mely által
20. aprilis terminusúl meg van nevezve, kezem között
van, úgy meg tudott mindent akasztani, hogy most ott állunk,
hol ezelõtt négy hónappal és absolute
semmi bizonyost nem mondhatok, azt az egyet kivéve, hogy ezzel
a systemával, vagy inkább systema nélküliséggel,
becsületes, kormányához és hazájához
hív ember nem élhet. Törni is kell ennek - folytatja
- minél elõbb egy vagy más oldalra, én
legalább tökéletesen el vagyok határozva,
hogy ezen állásomban nem maradok s ezt egész
nyilvánossággal Legfelsõbb helyt is jelentettem.
"[23]
Hat hónapi vergõdés és küzködés
után be kellett látnia, hogy azokra a kérdésekre,
melyektõl a jövõ országgyûlésnek
minden remélhetõ sikerét feltételezhette,
jó választ nem várhat, sõt saját
szavai szerint - azon befolyást látta növekedni,
melytõl a hazára nézve rosznál egyebet
nem remélhet, beadta hát lemondását. "Nem
tehettem - írja Telekinek- hogy pictus masculus gyanánt
nevemet kölcsönözzem olyan tervek kivitelére,
melyek önzésbõl, ármánykodásból,
felületességbõl, a magyart s alkotmányát
egyaránt gyûlölõ indulatból vették
eredetöket.[24] Erélyes fellépése végre
is gyõzött. De a "dii minorum gentium," a legalacsonyabb
eszközöktõl sem riadt vissza és kicsinyes
ráfogásokkal gyengíteni igyekezett azt a befolyást,
melyet báró Jósika a legfelsõbb helyen
is biztosítani tudott. Azt hozták fel ellene, hogy felelõs
miniszteri szerepet kíván játszani, hogy népszerûséget
vadász, hogy alternativákat állít fel
a kormánynak, mit még eddig senki se merész-
lett. "Mindezen ármányokon - írja Jósika
- végtére gyõzedelmeskedni látszik dolgaink
tisztább felfogása... s bizton hiszem, hogy az országgyûlést
nemsokára kihirdetjük." [25]
B. Jósika Sámuelnek az országgyûlés
lefolyása alatt kifejtett önzetlen, hazafias mûködése,
az országgyûlés lezajlása, az azzal kapcsolatos
s az azt követõ események rohamos fejlõdése
egészében véve ismeretesek. Miután az
unió törvényben is kimondatott, Jósika Sámuel
beadta lemondását. Az Europán végigszáguldó
óriási vihar minden társadalmi és politikai
intézményünket gyökerében rázta
meg és hazánk annyi jeleséveI együtt báró
Jósika Sámuelt is elsodorta a küzdelem terérõl.
De midõn a romokon való újraépítés
ideje elérkezett, a reménykedõ nemzet Erdély
volt kanczelláriusától, a jövendõ
kifejlõdésre igen sokat remélhetett, mert Jósika
a legnagyobb megpróbáltatás idején sem
adta fel a nemes küzdelmet. Andrássy már 1850-ben
meleg részvéttel említi Jósika Samunak
a hon - szegény árva hon - javára tett férfias
lépéseit s azon meggyõzõdését
fejezi ki, hogy ha az áldás és siker elmarad,
"mi hogy elmarad, fájdalommal hiszem - írja reménytelen
lemondással Andrássy - de legalább Te és
Ti - folytatja - nem lesztek okai s nyugodt lélekkel fogtok
megjelenni azon bíró elõtt, ki sáfárkodástokról
számot kérend.[26]
Az abszolutizmus idején közhivatalt nem vállalt,
1859-ben miniszteri tárczával kinálták,
nem fogadta el; de nagy összeköttetései révén
s magán- és társadalmi úton a haza jobbjaival
együtt nem szünt meg a nemzet sorsát, a "jobb
kor" eljövetelét állandóan elõsegíteni.
Az 50-es évek közepén ébredezõ nemzeti
szellem s köztök az Erdélyi Nemzeti Múzeum
újraéledt ügye ót is tettre szólította.
A múzeum alapítása körûl ugyan kimondottan
vezetõ szerepet nem vitt, de nagy összeköttetései
révén alkalma volt a múzeum ügyét
elõmozdítani. Gr. Mikó Imre Jósika Sámuel
támogatásától sokat várt s bizonyára
nem is késett ót a megindúlt mozgalom felõl
idejekorán értesíteni. A két államférfit
igaz, õszinte baráti érzés fûzte
egybe. Jósika Sámuel erdélyi látogatásai
alkalmával évek során át oly szívesen
kereste fel Kolozsváron gróf Mikó Imrét
s oly örömest töltötte vele szabad idejének
nagy részét, hogyha erre vagy egyszer alkalom nem nyílt,
Jósika Sámuel szintúgy egyedûl érezte
magát .ebben a különben is üres, a mindenben,
csak Isten után, magyar érzésben nem devalvált
városban.[27]
Természetes tehát, hogy br. Jósika Samu is csendes
apostolául szegõdött, a barátja lelkéhez
nõtt s a közös haza nagy czéljait szolgáló
múzeum ügyének, melynek érdekében
tett buzgólkodásának korán jelét
látjuk. Már 1855 novemberében így ír
Jósika Sámuel testvérének Lajosnak: "Hát
Mutzi (értsd: Mikó) írt-é valamit Berde
iránt? Kérlek mond meg néki, hogy a Kemény
József testamentumának az Erdélyi Múzeumról
szóló részét küldje meg Ürményinek,
a kinek nem fog ártani a dolog állását
körûlményesen leírni; én ugyan elbeszéltem
neki, de sok mindenfelé mozgásai között könnyen
elfelejthette."[28]
Mikó Imre barátja érdeklõdését.
állandóan táplálta s mikor a Múzeum
alapjára gyûjtést indított: õt is
belevonta. Néhány különbözõ szövegû
aláírási ívet azzal a kéréssel
küldött meg neki, hogy õ azokat mindazon erdélyi
és magyarországi honfitársaihoz küldené
el, kiktõl a múzeum pártolását
remélheti.[29] És Jósika nemcsak teljesítette
a baráti kérést, hanem a siker érdekében,
a hol csak lehetett, személyesen is közben járt.
1857 márczius 6-án egy nagyobb ajánlatot is jelentett
be, ezt írván Lajos fivérének: "Apponyi
az Erdélyi Múzeumnak kárpótlási
papirokban 2000 ft. igért, mond meg ezt Mutzinak, addig is,
míg az aláírási ívet leküldöm.
Vidától - kinek izend meg mingyárt - megvárom,
hogy azonnal illõ említést teszen a szép
ajánlatról."[30] A midõn így Jósika
a köz elismerése által kíván a gyors
adakozónak hálát mutatni s a honfitársak
buzgalmát felébreszteni: nem mulasztja el a késlekedõk
iránt is felhívni a figyelmet. Sárospatakon jártában
1858 augusztus 27-én u. i. Mikóhoz levelet írván,
arra hívja fel figyelmét, hogy Szentkeresztit nem ártana
figyelmeztetni az aláírások sietõ felküldésére,
"mert tartok tõle - jegyzi meg - hogy nem oly pontos teljesítõ,
mint gyors igérõ."[31]
Jósika a Múzeum érdekében kifejtett buzgólkodásán
kívül, a maga részérõl és
családja nevében is hozzájárúlt
annak felállításához. Erre õt neve,
hazája- szeretete és családjának tradicziói
egyaránt kötelezték s nagyobb alapítvány
adására ösztönözték volna még
akkor is, ha nem égett volna lelkében az a nemes, kiolt-
hatatlan s a múltak küzdelmeiben teljesen megacélosodott
hazafiui szenvedély, mely honfitársait is a szokottnál
nagyobb hévvel élesztette. Õ tehát a mint
a Múzeumnak egyidõre elalélt ügye ébredezni
kezdett, azonnal megtette ajánlatát. És a midõn
a "tettek ideje" elérkezett, Mikó Imre már
ez igéretre való hivatkozással figyelmezteti
barátját, hogy az ügyre nézve mondhatlan
jó hatást eszközölne, - írja Jósikának
- ha szóval néki tett nagylelkû ajánlatát
közzétehetné s azt többek által követendõ
például felállíthatná.[32]
Báró Jósika Sámuel noha már régen
elhatározta, hogy a Múzeum ügyét tõle
telhetõleg a legnagyobb áldozattal fogja elõmozdítani:
az alapítvány ügyét elõbb a családja
iránt mindenkor tanúsított legnagyobb figyelemmel
és gyöngédséggel készítette
elõ. Mikó levelének vétele után
Lajos fivérét levéllel kereste fel, melyben múzeumi
ajánlatáról így emlékezik meg:
"Mikónak is vettem felszólítását
a Múzeum iránt. Már ebben a tárgyban édes
Lajosom, ne vegyétek rossz néven, ha egy kissé
generosusabb leszek, mintsem különbeni állásom
javallaná; ha Isten éltet és megsegít,
idõvel azt is kipótolhatom nektek; de különben
is, ha én nevezetesebb summával járulok a czélhoz,
Tik kevesebbel is tehetitek meg."[33] E sorokban megnyilatkozó
gyöngéd testvéri szeretet és figyelem hasonló
visszhangra talált: " Ha a Múzeum felállításához
környúlményedhéz nagyobb summával
járulsz, nézetem szerint nem csak néked, hanem
familiánknak a jelen és jövõ kor elõtt
dicsõségére szolgál. Persze, hogy mi,
kik azt mondhatjuk, hogy annyit teszel érettünk, minél
a legjobb atyától többet várni nem lehet,
rosz néven vehetnõk, de hidd el, bele találjuk
magunkat és csak azt fájlalnók, ha ennek kipótlásáért
valamit magadtól megvonnál. Én ugyan interresatus
legény vagyok, nem tagadom és igen sans facon szoktam
minden jóságodat elfogadni. De hidd el, nagyon fájna
nekem, ha látnám, hogy annyi kedvetlenség után,
azt a mi Isten és ember elõtt Téged illet, magadtól
megvonnád, más commoditásáért és
ez legkevesebb, a mit arányodba nemcsak magamról, hanem
mindnyájunk hozzádtartozandókról mondhatok."[34]
Jósika Sámuel azután még egy levelet írt
a múzeumi alapítvány ügyében Lajos
fivérének, melyben vele a következõket közli:
"Ha nincs ellenetekre, Magam s a Te s a Jankó nevében
a múzeumnak fogom azon régi arany- és ezüst
pénzeket ajánlani, melyek szegény Atyánkról
maradtak; az aranyakat úgy is csak az arany becsértékében
váltottam meg Tõletek, pedig kétszer annyit legalább
érnek, az ezüstöt pedig nékem ajándékoztátok,
így tehát az én részemrõl nem nagy
a generostás s jobban hangzik, ha együtt adjuk. Szeretném
még odaadni a szegény Anyám fûvek collectióját,
ha a moj meg nem ette volna - nézzél egy kisség
utána, hogy megérdemli-é, mert ha megvan, a Flora
Transilvanicara nézve igen szép gyûjtemény
lenne.” [35]
E nyilatkozatok Jósika ajánlatát az adomány
reális értékén jóval felül
emelik s a legmagasabb ethikai tartalommal telítik. A szülõk
nemes szenvedélyének becses ereklyéit testvéreivel
együtt kívánja a nemzeti ügynek felajánlani,
hogy azok mintegy a család közös örökségébõl
szálljanak át a nemzetnek örökéletét
munkáló kulturális nagy czéljaira. Mintha
maga köré gyûjtené testvéreit és
fölidézné elköltözött szülõit
is a nemes áldozat tüzéhez.
Mikó Imre az alkotás vágya nyugtalanságával
várta Jósika válaszát.[36] Annál
nagyobb volt öröme, midõn a várva-várt
válasz, melyben alapítványát bejelentette,
új esztendõre megérkezett. Kérvén
õt, hogy ne a Múzeum iránt való részvétlenségnek,
hanem inkább apróbb akadályoknak tulajdonítsa,
ha válaszával késett, így folytatja: "Most
sietek hibám helyrehozásával s kívánlak
értesíteni: hogy dicsõ példádat,
habár csak távolról is követve, a felállítandó
Múzeum számára 1-ször 10.000, tizezer forintot
erdélyi kárpótlási papirokban, azoknak
nominális értékében, mihelyt nekünk
kiadattatnak, úgy ajánlok, hogy maga a tõke el
nem idegeníttethetvén, ennek kamatjai az intézet
folyó szükségeinek pótlására
esztendõnként fordíttasson.
2-szor. Magam, Lajos és János öcseim nevében
28 arany és 57 ezüst és réz, régi
római és magyar pénzeket és emlék
- nem tudom hirtelen minek nevezzem az új magyar szótár
szerént - numismákat.
3-szor. Szegény Anyámnak egy igen szép és
terjedelmes száraztott Flora Transilvanicaja maradott, ezt
is örökösei nevében oda szántam, ha Lajossal
értekezõdvén, úgy találnátok,
hogy az idõ viszontagságai által becsétól
meg nem fosztott s még használhatónak tekintõdhetik.
Feltételûl csak azt kívánom ajánlataimhoz
kapcsolni: hogy az intézet Kolozsvártt - belszerkezete,
igazgatása etc. kizárólag magyar legyen; különben
örököseimnek vagy hagyományosaimnak az ajánlottaknak
visszavételét fenhagyom.[37]
Báró Jósika Sámuel és a Jósika-család
a nagyszerû adománynyal az Erdélyi Nemzeti Múzeum
legnagyobb alapítói közé lépett.[38]
A szép példa pedig erkölcsi hatását
is a legnagyobb mértékben éreztette.
Gróf Mikó Imre pedig köszönetének és
hálájának kifejezéseül szószerint
ezeket írja: "Annyit es oly szépeket akarnék
. neked mondani, hogy akármint keresem a szókat, nem
találok eléggé méltót, mely voltaképen
kifejezze azon bensõ öröm- és hálaérzelmet,
melyre engem nagyszerû - múzeumi ajánlatod kötelezett.
Már magában azon jelentékeny összveg, mit
e czélra . áldozni szíves voltál, örök
hálára buzdít t minden jól érzõ
hazafit - de másfelõl örömmel kell látnom:
mily felszámíthatatlan az erkölcsi hatás,
mit magasztos példaadásod az intézetre nézve
elõidézett : nemes vetélkedésseI sietvén
mindenki azt erejéhez képest a lehetõségig
követni; úgy, hogy teljes bizonysággal merem állítani,
hogy azon minden reményemet feljülhaladó szép
siker, mely az eddig béjött ajánlatokban mutatkozik,
semminek egyébnek, mint készséges hazafi indúlattal
hozott példányszerû ajánlatodnak tulajdonítható.
Jól tudom én édes Samum, hogy a te magas lelked
önmagában keresi és találja nemes tetteinek
jutalmát; s én nem is más indító
okból tevén e legõszintébb és igazabb
nyilatkozatomat, mint egyfelõl azért, hogy magamnak
új alkalmat vegyek azon nagy tiszteletnek kifejezésére,
melylyel nemes jellemed iránt mindig viseltettem, másfelõl
pedig, hogy örömmel adjam tudtodra azon nagy benyomást,
mit ezen lépésed az ország közvéleményére
a legjobb idõben ily jó következésseI gyakorolt.
"[39]
A Múzeum alapítása körûl a legnemesebb
férfiakat egyesítõ buzgó törekvést
s oly sok lelkes hazafinak féltve õrzött eszményét
csakhamar látható siker koronázta. Báró
Jósika Sámuel a Múzeum megnyításán
részt nem vett ugyan, de bizonyára nagy lelki örömmel
szemlélte sikerét annak" a törekvésnek
és munkának, melyrõl
bízvást elmondhatta, hogy" et quorum pars magna
fui".
A Múzeum megnyitása ünnepén a Jósika-családnak
méltó képviseletét a közügy
iránt nemcsak mindig érdeklõdõ, hanem
azt egy emberéleten keresztûl fáradhatatlanúl
munkáló, "integer vitae" báró
Jósika Lajos teljesítette, melynek lelkes lefolyásához
a múzeumi ebéden mondott "liberális szellemû"
beszédével is hozzájárúlt. A Múzeum
megnyitásáról Jósika Sámuel is
tõle vette az elsõ közvetlen értesítést.
[40]
Báró Jósika Sámuel a Múzeumnak
további sikereit nem sokáig szemlélhette, mert
annak megnyitása után néhány hónapra
a Végzet elszólította az élõk sorából.
1860 márczius 28-án bécsi lakásán,
legközelebbi rokonai s barátai környezetében
és részvététõl kisérve,
halt meg. Mondjunk egy magyar Miatyánkot - így szólott
a jelenlevõk egyike. Ez a magyar Miatyánk, mely Jósika
Sámuel lelkét a Mindenhatóhoz kisérte,
ugyanabból a megszentelt érzésbõl fakadt,
mely nehány hóval ez elõtt az Erdélyi
Múzeum megnyitásán diadalmaskodott.
1. B. Jósika János 1842 februárius 2-iki levele
a b. Jósika-család levéltár "Családi
levelezés.
szekrényében, minek említését
ezután a levélek idézésénél
rövidség okáért' mellõzzük.
2. B. Jósika Samu 1842 januárius 12-én atyjához
intézett levele.
3. Eugen von Friedenfels: Joseph Bedeus von Scharberg 1. k. (Bécs,
1876.) 125. 1.
4. B. Jósika János levele b. Jósika Samuhoz
1848 januárius 10-én.
5. B. Jósika Sámuel 1842 januárius 23.iki levele.
6 B. Jósika Samu levelei atyjához 1842 februárius
10-én és 16-án.
7.. B. Jósika S. 1842 márczius 3-án írt
levele.
8.. B. Jósika Samu levele atyjához 1842 januárius
24-én.
9. Id. Szögyény-Marich László emiékíratai
1.k (Bpest, 1903) 30.l.
10. Toldy Ferencz összegyûjtött munkái, V.
k. (Pest, 1872.) 366. 1.
11. B. Jósika S. levele b. Jósika Jánoshoz
1842 januárius 24-én.
12. B. Jósika Samu 1842 januárius 12-iki levele.
13. B. Jósika Lajos levele b. Jósika Samuhoz 1856
deczember 4-én.
14. B. Jósika Samu 1842 februárius16-án atyjához
írt levele.
15. B. Jósika Samu levele atyjához 1842 februárius
16-án.
16. B. Josika S. atyjához 1842 márcz. 17-én.
17. Idézett Emlékíratai 1. k. 10. 1.
18. Friedenfels id. .m. 1. k. 155. L.
19. B. Jósika S. id. 1842 febr. J6-iki levele.
20. B. Jósika Samunak 1846 márczius 8-ikán
gr. Teleki József gubernátorhoz intézett levele,
. Erd. Nemz. Múzeum gr. Teleki-levéltár (a
gyömrõi-ágé.)
21. B. Jósika Samu levele gr. Teleki József 1842 februárius
23-án. - Ugyanott.
22 V. ö. B. Jósika Samunak gr. Teleki József-
hez fent idézett 1846 márczius 8-iki levelével.
23. v. ö. B., Jósika Samunak idézett, 1846 márczius
8-iki levelével
24. B. Jósika S. levele gr. Teleki Józsefhez 1846
május 22-ikén; Erd. Nemz. Múz. id. .Jevé1tára.
25. V. ö. B. Jósika Samunak gr. Teleki Józsefhez
1846 május 22-ikén írott levelével;
Erd. Nemz. Múzeum gróf Teleki-levéltárra
(a gyömrói ágé.)
26. Gr. Andrássy 1850 szept. 3-iki levele.
27. B. Jósika Samu levele gr. Mikó Imréhez;
Erd. Nemz. Múzeum gr. Mikó Imre Levélmásolati
könyve IX. k. 98. levelén.
28. November 11-iki levelébõl.
29. Gr. Mikó Imre levele b. Jósika Samuhoz, 1856 deczember
20-ikáról; gr. Mikó idézett Levélmásolati
könyve IV. 58. levele.
30. Vida a "Kolozsvári Közlöny" cz. lap
szerkesztõje volt.
31. Gr. Mikó Imre id. Levélmásolati könyve
IX. k. 98. levele.
32. Gr. Mikó Imre b. Jósika Samunak 1856 november
19-én irt levele; az id. Levélmásolati könyv.
IV k. 16. levelén.
33. Az 1856 november 29-ikén kelt levélbõl.
34. B. Jósika Lajos 1856 decz. 4-iki levelébõl.
35. Az 1856 deczember 16-iki levélbõl.
36. Gr. Mikó Imre levele b. Jósika Samunak 1856 deczember
20-ról; gr. Mikó Imre id. Levélmásolati
könyve IV. k. 58. levelén.
37. Gr. Mikó Imre idézett Levélmásolati
könyve V. k. 66. levelén.
38. A .Kolozsvári Közlöny" 1856. évi
utolsó száma a Múzeumnak tett ajánlatok
közleménye során b. Jósika Samu ajánlatát
méltán mindjárt a nagy alapító,
gr. Kemény József után említi
39. Gr. Mikó Imre Levélmásolati könyve
V. k. 23. levele.
40. B. Jósika Lajos levele b. Jósika Samunak 1859
október 25-érõl.
|
|
|
|
|
|
|
|