Erdélyi Múzeum-Egyesület


 Meghívott előadó a MTNE 16. fórumán

András Szilárd matematikus, a BBTE Magyar Matematika és Informatika Intézetének docense 1974-ben született Csíkszeredában. Középiskolai tanulmányait szülővárosában, a mai Márton Áron Főgimnáziumban végezte, majd Kolozsváron tanult matematika szakon, ahol doktori fokozatot is szerzett 2003-ban. Érdeklődési területe a közönséges differenciálegyenletek, a fixponttételek alkalmazása, az elemi matematika, valamint a matematika tanításának fejezeteiből tevődik össze. Az elmúlt 10 évben főleg a matematika tanításának módszertanával foglalkozott, több nemzetközi projekt tagjaként alternatív tanítási stratégiák, tananyagok kidolgozásán. Erdélyben a kíváncsiságvezérelt matematikatanítási irányzat minél szélesebb körű használatának lehetőségeit kutatja. Kutatási eredményeit magyar és angol nyelvű folyóiratokban közölte.
 
A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 16. fórumán elhangzó előadása:
 
András Szilárd matematikus, egyetemi docens, Babeș–Bolyai Tudományegyetem: Nemzetközi trendek és erdélyi valóság a matematikaoktatásban

Az utóbbi néhány évtizedben több „tanügyi reform” zajlott le Romániában. Ezzel párhuzamosan Európában is komoly változások történtek az oktatás területén. Ezeket a változásokat próbáljuk néhány didaktikai elmélet szempontjából összehasonlítani szigorúan a matematikatanításra vonatkoztatva. Ehhez az ATD-szempontrendszert (Yves Chevallard: Antropological Theory of the Didactics), a didaktikai szituációk elméletét (Guy Brousseau: Theory of Didactical Situations), a Van Hiele-típusú keretrendszereket, az Alan Schoenfield-féle TRU-rendszert (Teaching for Robust Understanding), illetve a Vienner Schlomo és David Tall által kidolgozott fogalomképzet-megközelítést fogjuk használni.


© Copyright Erdélyi Múzeum-Egyesület 2005