ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET
ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET
ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET - Gróf Mikó Imre Villa ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET - Gróf Mikó Imre Villa
ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET
Navigáció


Főoldal »  Hírek »  VI. Kolozsvári magyar műszakis ballagás 
VI. Kolozsvári magyar műszakis ballagás
[2018. június 21.]

Hír Archívum »
- beszámoló -

2018. június 6-án hatodik alkalommal került sor a Magyar műszakis ballagásra Kolozsvárt a Kolozsvári Műszakis Klub (KMDSZ) és az EME Műszaki Tudományok Szakosztálya (EME MTSZ) szervezésében. A rendhagyó ünnepség kezdeményezői a műszakis hallgatók, akik az elmúlt években is aktívan részt vettek a műszakis közösség építésében.

A rendezvény fő célja, hogy lehetőséget biztosítson a kolozsvári magyar műszakis végzősöknek a magyar közegben való meghitt ünneplésre, s biztatásként tudatni velük, jelezni számukra, hogy a további, mérnöki életszakaszukban is van lehetőség, van olyan háttérintézmény, ahol ki lehet bontakozni, szakmai tudásukat fejleszteni, tudományos tevékenységet szervezetten, szakmai közösségben kifejteni. Kisebbségi létünkben szükséges folyamatosan egymásra figyelni, szakmai tevékenységünket kölcsönösen segíteni, s az eredményes munkához nélkülözhetetlen szakmai kapcsolatokat kialakítani, ápolni, s a tudományos életbe bekapcsolódni, eredményeinket ismertetni, terjeszteni. Erre hivatott az EME is, s erre fordítanak figyelmet szakosztályai a különböző tevékenységek, rendezvények által.

Kolozsváron több mint 1500 magyar anyanyelvű műszakis egyetemi hallgató van, akik nem anyanyelvükön tanulnak (román állami egyetemeken: román, angol, illetve német szakú képzésben vesznek rész), akiket az egyetemi évek folyamán a kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ), ezen belül a KMK igyekszik összefogni, szakmai tevékenységekbe bevonni. Csupán kis részüket sikerül megszólítani, ezért a rendezvényre a kolozsvári magyar műszakis oktatókat is meghívtunk, hogy a továbbiakban is legyenek partnerek a diákok összefogásában.

A rendezvényt immár hagyományosan Bitay Enikő mérnök-informatikus, akadémikus, az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának elnöke nyitotta meg, s útravaló gondolatait osztotta meg az ifjú mérnökkollégákkal (1. melléklet). Ezt követően a Kolozsvári Műszaki Egyetem magyar tanárai búcsúztattak diákjaikat, az Építőmérnöki Kar részéről Gobesz Zsongor egyetemi docens, illetve a Számítástechnikai és Automatizálási Kar részéről Sebestyén-Pál György professzor. Fiatalabb társaik is köszöntötték és búcsúztatták a ballagó diákokat a: Lőrincz István-Zoltán a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke és Kiss Gergely, a Kolozsvári Műszakis Klub elnöke.
A köszöntéseket ünnepi műsor s az oklevelek és jutalomkönyvek átadása követte. A rendezvény egy rövid koccintással, s kötetlen beszélgetéssel zárult. Az eseményt Simó Magor konferálta. A rendezvényt Kisfaludi Bakk Zsombor és Orosz Bettina szervezte, diáktársaikkal is közreműködve.

A rendezvény az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) dísztermében volt megtartva, Kolozsvárt, Jókai/Napoca utca 2-4 szám.

A rendezvény programja

- 16:00 Megnyitó: Gaudeamus Igitur
- 16:10 Köszöntőbeszédek :
Bitay Enikő, az EME Műszaki Tudományok szakosztályának elnöke, az MTA külső tagja;
Dr. Gobesz Zsongor-Ferdinánd, a Kolozsvári Műszaki Egyetem, Építészmérnöki Kar egyetemi docense;
Dr. Sebestyén-Pál György, a Kolozsvári Műszaki Egyetem, Számítástechnikai és Automatizálási Kar professzora;
Lőrincz István-Zoltán, Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke;
Kiss Gergely, a Kolozsvári Műszakis Klub elnöke.
- 16:40 Bakó Tihamér zongora-előadása:
Szergej Ráhmányinov - Etűd és Johann Pachelbel - Canon in D.
- 16:50 Emléklapok és ajándékkönyvek átadása
- 16:55 Vincze Róbert SLAM-előadása
- 17:00 Kötetlen beszélgetés

A rendezvény teljes fotóalbuma az EME MTSZ közösségi oldalán itt érhető el

« Vissza a hír listához
info@eme.ro