Egyed Zs. Imrét az EME Orvos és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának volt elnökét Gr. Mikó Imre-emléklappal tüntették ki

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület

Egyed Zs. Imrének Gr. Mikó Imre-emléklapot

adományozott az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályában kifejtett munkássága és az orvostudományok területén végzett egyetemi oktatói tevékenysége és kutatómunkája elismeréséül.

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöksége 2005-ben, az Egyesület alapítója, gr. Mikó Imre születésének 200. évfordulója alkalmából Emléklapot alapított az Egyesület újjászervezésében és folyamatos működtetésében, valamint kiemelkedő tudományos munkát végzett tagjai és pártolói számára.

A díjat 2019. április 6-án, Kolozsváron nyújtotta át Keszeg Vilmos, az EME elnöke és Bitay Enikő, az EME főtitkára az EME Közgyűlésén.

Egyed-Zsigmond Imre

patológus kutató, doktorátus vezető egyetemi tanár, a Marosvásárhelyi Orvos és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) Orvosi Karának volt dékánhelyettese, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának volt elnöke, az Orvostudományi Értesítő egykori főszerkesztője (2010–2014), nemzetközi tudományos szervezetek tagja, kitüntetettje és szakmai képzések irányítója.