Meghívott előadó a MTNE 17. fórumán

Mihály István középiskolai tanulmányait a Márton Áron Gimnáziumban Csíkszeredában végezte, ezt követően a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem általános orvostudományi karán diplomázott 2016-ban. Ugyenezen évtől kezdve Marosvásárhelyen ideggyógyász rezidens képzésben vesz részt, illetve párhuzamosan elkezdi PhD  tanulmányát az egyetem Élettan tanszékének agykutató laborjában, ahol 2017-től kezdve tanársegédi állást is betölt. Egyetemi diákévei alatt már bekapcsolódott az említett labor  kutatásaiba, illetve nyaranta ösztöndíjasként több hónapos tanulmányutakon vesz részt Szegeden, Oxforban, Budapesten, hasonló profilú agykutató intézményekben.

Kutatási tevékenységet a kísérletes epilepsziás modellben megfigyelhető sejtpopulációs változások,  az epilepszia előrehaladta során megfigyelhető memória és viselkedési zavarok  feltérképezése, idegsejtrekonstrukció terén végzett. Az egyik Marosvásárhelyen végzett tanulmányával 2015-ben az OTDK-n első helyezést ért el.  Jelenleg a kísérletes epilepsziás modellben terápiás céllal alkalmazott mélyagyi stimuláció betegségre, viselkedésre kifejtett hatását kutatja.

A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 17. fórumán elhangzó plenáris előadása:

Mihály István (doktorandusz, Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, Élettan Tanszék, Maros Megyei Sürgősségi Kórház, 2. sz. Neurológiai Klinika, Marosvásárhely): Korszerű terápiás készülékek a neurológiában

A folyamatos technológiai fejlődésnek köszönhetően a neurológiai betegségek ellátásában egyre több készüléket használnak, ilyen műszercsaládok az elektromos ingerlésre alkalmas pacemaker-szerű stimulátorok és az automata gyógyszeradagoló pumparendszerek. Ezeket számos kórképben kipróbálták (mint például Parkinson kór, depresszió, epilepszia, fájdalmak, bénulások, tremor) és jópár közülük már bevált terápiás eszköznek is számít, annak ellenére, hogy a hatásmechanizmusukról gyakran nagyon kevés az ismeret. Ennek megfelelően ezen készülékek intenzív humán tanumányok és állatkísérletek tárgyát képezik. Előadásomban ezen készülékek alkalmazásáról fogok beszélni illetve az intézetünkben végzett kísérleteket mutatom be, melyek epilepsziás állatok kezelését  célozzák mélyagyi stimulációval.