EME - Műszaki Tudományok Szakosztálya
2026 június 09, kedd
EME - Műszaki Tudományok Szakosztálya
FőoldalVezetőségMunkatervRendezvények 2014 évi rendezvények2013 évi rendezvények2012 évi rendezvények2011 évi rendezvények2010 évi rendezvények2009 évi rendezvényekFMTÜMTÜ TörténeteBeiratkozásKapcsolatEME Portál



IPARTÖRTÉNETI ELŐADÁS-SOROZAT
(jeligéje: „Hozz magaddal egy emléktárgyat!”)

     Örömmel tájékoztatjuk, hogy a 8. Kolozsvári Magyar Napok alkalmából az idén is újabb két rendezvényt szervezünk a Kolozsvár XX. századi ipartörténetének emlékei című sorozat IX. és X. részeként.
     A rendezvénysorozat egy nyolc éve indult gyűjtési folyamat része, melynek keretében a még fellelhető, iparfejlődéssel kapcsolatos képi és tárgyi emlékeket szeretnénk átmenteni az utókor számára. A kolozsvári gyárak egykori alkalmazottjaitól várjuk az üzemben/üzemről, illetve munkájukról készült fotókat, avagy emléktárgyakat, melyeket digitálisan helyezünk el az Ipartörténeti tárba (Erdélyi digitális adattár), ezenkívül az iparban dolgozott kolozsvári személyiségek (mérnökök, technikusok stb.) kataszterét kívánjuk összeállítani. A gyűjtés nagymértékben hozzájárul a kolozsvári ipartörténet kutatásához szükséges forrásanyagok gyarapításához, hiszen emlékük, fontos tárgyi bizonyítékok, színterek, értékteremtő személyiségek kerülnének végérvényesen a feledés süllyesztőjébe. Mindezek által feltárni, bemutatni kívánjuk a XX. századi Kolozsvár ipari világának igazi arculatát. Kolozsvár lakói közül sokan dolgoztak az iparban, és ezért úgy gondoltuk, hogy a Kolozsvári Magyar Napok keretében megrendezett esemény megfelelő fórumot nyújt a találkozásra, emlékezésre és értékmentésre egyaránt.
     Két előadással egybekötött találkozót szervezünk az egykori alkalmazottak és az érdeklődök részére.

Házigazda: Bitay Enikő, az EME főtitkára.
Jelige: "Hozz magaddal egy emléktárgyat!”

1. Kolozsvár XX. századi ipartörténetének emlékei IX. rész
A kolozsvári nehézgép-gyártó kombinát (CUG) története.
Felkért előadók: Kerekes Sándor és dr. Szőcs Katalin mérnökök
Kedd, augusztus 15., 17:00 óra

További információk:
Az EME-eseménytárban: http://www.eme.ro/servlet/eme/template/events%2CPEventScreen.vm/event_id/1467/pageno/1/archived/false
Plakát: http://www.eme.ro/upload/events/1467/photo.jpg
A közösségi oldalon: http://bit.ly/2vwV2ly

2. Kolozsvár XX. századi ipartörténetének emlékei X. rész
Az "Armatura" vállalat története
Felkért előadók: Balla György, Bujáki Sándor és dr. Kismihály János mérnökök
Szerda, augusztus 16., 17:00 óra

További információk:
Az EME-eseménytárban: http://www.eme.ro/servlet/eme/template/events%2CPEventScreen.vm/event_id/1471/pageno/2/archived/false
Plakát: http://www.eme.ro/upload/events/1471/photo.jpg
A közösségi oldalon: http://bit.ly/2vxa8HD

Helyszín: az EME központi székházának előadóterme (Jókai/Napoca utca 2. szám)
Szervező: az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya

Mindenkit szeretettel látunk!





------------------------------------------------------



Műszaki Tudományok Szakosztály rendes évi közgyűlése
[ 2016. január 16. szombat 11:00 ]

MEGHÍVÓ

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztály Elnöksége tisztelettel meghívja Önt a Szakosztály rendes évi közgyűlésére, amelyet az EME székházában (Jókai/Napoca u. 2–4. sz. I. emelet, előadóterem) tartunk 2016. január 16-án, szombaton 11 órai kezdettel.
A tervezett napirendi pontok:
  • beszámoló a szakosztály 2015. évi tevékenységéről;
  • a szakosztály 2016. évi tervének összeállítása (kutatás, könyvkiadás, rendezvények);
  • különfélék.
  • A 2016-os év eseménynaptárának, programjának összeállításához kérjük tisztelettel, a javaslatokat az ülés napjáig elküldeni szíveskedjenek.
Tisztelettel kérjük a szakosztály tagjait, szíveskedjenek az ülésen megjelenni.

Kolozsvárt, 2016. január 4-én
Szívélyes üdvözlettel,
Dr. Bitay Enikő az EME-MTSz elnöke


V. Műszaki Tudományok Szakosztálya 
XVI. Műszaki Tudományos Ülésszak 

Helyszín: Sapientia EMTE (Óváry-terem) Kolozsvár, Mátyás király/ Matei Corvin u. 4. sz. 
Időpont: 2015. november 21., 9.00 óra.


Könyvbemutató: Kide, a kőből épült település
[ 2015. október 03. ]

2015 október 3-án a felújított kidei templom avatóünnepségén mutatták be a Kide, a kőből épült település (szerzők: Bitay Enikő, Nagy Tibor Sándor, Márton László, Talpas János) című kötetet. A Tudomány- és technikatörténeti füzetek sorozat 8. kötetének bemutatóján Bitay Enikő a sorozat mögött folyó Műszaki örökség feltárása, kutatása és védelme Erdélyben elnevezésű interdiszciplináris programról, a terepmunkáról, és a kidei kutatások hasznosulásáról beszélt. Kiemelte, hogy szerencsés egybeesés, hogy a könyv erre az ünnepi alkalomra készülhetett el. A kötetet részletesen Márton László mutatta be, és ízelítőül felolvasta a helyi malom történetének egy részletét. Talpas János pedig zárszóban megköszönte mindazoknak, akik a kutatást és a könyv megjelentetését segítették.


Várfalva – a XIV. technikatörténeti alkotótábor
[ 2015. augusztus 26. - 2015. augusztus 30. ]

Augusztus 26–30. között tizennegyedik alkalommal szervezi meg a technikatörténeti alkotótábort az EME Műszaki Tudományok Szakosztálya Várfalván.
Beszámoló:
Várfalva – a XIV. technikatörténeti alkotótábor helyszíne
Augusztus 26–30. között tizennegyedik alkalommal szervezte meg a technikatörténeti alkotótábort az EME Műszaki Tudományok Szakosztálya Várfalván.
Az EME Műszaki Tudományok Szakosztálya 2006-ban kezdeményezte a Műszaki örökség feltárása, kutatása és védelme Erdélyben elnevezésű interdiszciplináris programot. Ennek terepgyakorlati része az évente szervezett, hagyományossá vált technikatörténeti alkotótábor, melynek célja technikai örökségünk felkutatása, megőrzése, működőképessé tétele, az erdélyi kulturális örökségbe való beillesztése, illetve a térség kulturális és turisztikai fejlesztése. A szakértőket, diákokat bevonó esemény eredményeit az EME Digitális Adattárában összegzi, illetve a lehetőségek szerint publikálja.
Az idén Várfalva és környéke volt a terepmunkák helyszíne. A 10 fős csapat első ízben végzett helyszíni terepszemléjén a felmérni kívánt objektumokat vette számba, s dolgozta ki az elkövetkező időszak célirányú munkálatait. Ugyanakkor konkrét méréseket is végeztünk, az unitárius templomtoronyban levő harangokat mértük fel, a kolompkészítő kovácstechnológiát elemezve, s a környéket bejárva az egykori malmok helyszíneit is felkutatva. Mint mindig, olyan objektumok műszaki mérésére összpontosítunk, melyeket eddig nemigen tanulmányoztak.
A tábor szakemberei között a Kolozsvári Műszaki Egyetem, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem és a Sapientia EMTE oktatói voltak. Az interdiszciplináris kutatáshoz szükséges szakmai tudás érdekében a résztvevőket különböző szakterületekről szólítottuk meg, így volt köztük gépész, anyagtechnológus, bölcsész, turisztikai szakértő, közgazdász.
A táborban megkezdett munkálatok az EME Műszaki Tudományok Szakosztálya keretei között tovább folytatódnak, időközben elkezdődtek a forrásdokumentumok gyűjtése. A továbbiakban kisebb (szak)csoportokban, diákok bevonásával folyatatódnak a felmérések konkrét munkálatai.
Az eredmények feldolgozásával, összevetésével szeretnének hozzájárulni az eddigi kutatásokhoz, a régió fejlesztéséhez. Az eredményeket az EME Tudomány- és Technikatörténeti Füzetek sorozatkötetében tesszük közzé.

Köszönjük a Communitas Alapítvány anyagi támogatását, mely hozzájárult a tábor sikeréhez.


EME rendezvények a 6. Kolozsvári Magyar Napokon
2015. augusztus 16–22

Ezúton tájékoztatjuk rendezvényeinkről, melyekre Önt tisztelettel meghívjuk

augusztus 21., péntek 17 óra
Kolozsvár ipartörténete (VI.) A „TEHNOFRIG” őrzött emlékei
Házigazda: Bitay Enikő
Előadással, kiállítással és filmvetítéssel egybekötött találkozót szervezünk az egykori Tehnofrig üzem alkalmazottak és az érdeklődök részére.
Vetítésre kerül Fischer István 1971-ben készült filmje.
Jelige: „Hozz magaddal egy emléktárgyat!”
Szervezők: EME Műszaki Tudományok Szakosztálya, Román TV Bukaresti Magyar Adása és a Sapientia-EMTE
Helyszín: Sapientia EMTE Tordai úti épülete, Aula Magna


augusztus 18., kedd 17 óra
Kolozsvár ipartörténete (V.) László F. Csaba: Az „UNIREA” üzem története.
Előadással egybekötött találkozót szervezünk az „Unirea” üzem egykori alkalmazottai és az érdeklődők részére.
Házigazda: Bitay Enikő
(jelige: „Hozz magaddal egy emléktárgyat!”)
Szervezők: EME Műszaki Tudományok Szakosztálya
Helyszín: EME székház (Jókai/Napoca u., 2 sz.)


Nem megfelelő szoftverhasználat, mint veszélyforrás az épületszerkezetek tervezésében
[ 2015. június 17. szerda 19:00 ]
Kerekasztal-beszélgetés dr. NAGY Zsolt egyetemi docenssel


A MEET-ing szervezésében folytatódnak a kerekasztal megbeszélések.
Témakör: szoftverek, számítási modellek, tervezés
Az épületszerkezetek tervezési folyamatában a tervező komplex valós helyzeteket modellez, sorozatos egyszerűsítések segítségével, az egyszerűbb kezelhetőség céljából. Az egyszerűsítések a bevállalt (?) kockázatok növekedésével járnak, ami jelentősen meghatározza a tervezési folyamat végső eredményét: ha minden az elképzeléseknek megfelelően alakul, akkor elméletileg a tervezett szerkezet biztonságos körülmények között meg fog felelni az esztimált terheknek.
Azonban a szerkezetek tervezése és kivitelezése egy komplex folyamat, amely során az elméleti elképzeléstől a valós kivitelezésig jelentős eltérések következhetnek be, növelve a kockázati tényezőt.
A kerekasztal beszélgetés meghívottja szakmai tapasztalata alapján kockázati forrásokra hívja fel a figyelmet a szoftveres tervezés kapcsán. Ugyanakkor valós példákat mutat be, amelyben a hibaforrás téves szoftverhasználatból fakadó; javaslatokat és intézkedéseket fogalmaz meg a kockázat csökkentése érdekében.
Mindenkit szeretettel várunk, hogy a témába vágó kérdésekre együtt próbáljuk megtalálni a válaszokat és a felmerülő kérdéses pontokat együtt vitassuk meg a meghívott szakember, dr. NAGY Zsolt mérnök segítségével. A rendezvény partnere az EME Műszaki Tudományok Szakosztálya.
Mivel, amint azt már jeleztük, kiscsoportos tevékenységeket szervezünk, a helyek száma korlátozott. Amennyiben érdekli a téma és szeretne részt venni a kerekasztal beszélgetésen, kérjük, töltse ki jelentkezési űrlapunkat


Magyar műszakis ballagás – Kolozsvárt
[ 2015. június 09. kedd 16:00 ]

Harmadik alkalommal kerül sor Magyar műszakis ballagásra Kolozsvárt a Kolozsvári Műszakis Klub (KMDSZ) és az EME Műszaki Tudományok Szakosztálya szervezésében.
A rendhagyó ünnepség kezdeményezői a műszakis hallgatók, akik az elmúlt évben aktívan részt vettek a műszakis közösség építésében.
A rendezvény időpontja, helyszíne:
2015. június 9., kedd 16.00 órai kezdettel az Erdélyi Múzeum-Egyesület központi székházában (Jókai/Napoca utca 2–4. szám I. emelet, előadóterem).

Program:
16:00 Köszöntő beszédek:
Dr. Bitay Enikő, a EME Műszaki Tudományok szakosztályának elnöke
Dr. Gobesz Zsongor, a Kolozsvári Műszaki Egyetem egyetemi docense
Rés Konrád Gergely, a KMDSZ elnöke
Vass Gergely, a KMK elnöke
16:25 Gaudeamus éneklése
16:30 Emléklapok és ajándékkönyvek átadása
16:55 Nemes Nagy Ágnes: Tanulni kell versének zenés változatának meghallgatása
17:00 Búcsúztató gondolatok, szavalás


Ha megáll fal – ha ledől járda! Építőipari hibák
[ 2015. május 27. szerda 19:00 ]

A MEET-ing szervezésében folytatódnak a kerekasztal megbeszélések az Építőipari hibák rendezvénysorozat keretében. A soron következő találkozás meghívott szakembere: dr. ing. PUSKÁS Attila|. A rendezvény partnere az EME Műszaki Tudományok Szakosztálya.

Helyszín: EME-székház, Jókai / Napoca u., 2-4 sz., Kolozsvár
Időpont: 2015. május 27, szerda 19.00 óra

Ha megáll fal – ha ledől járda! Építőipari hibák

Témakör: tervezés, kivitelezés, építőipari hiba
Márpedig a hiba előfordulhat. Nem csupán azért, mert ez Murphy törvénykönyvében rögzítésre került, hanem azért is, mert ha a hiba lehetősége adott, annak csak a frekvenciáját tudjuk csökkenteni. A Murphy-féle szabályok babonásan hangzanak, statisztikailag nem igazoltak. Az efféle babonákat szakmaisággal tudjuk kivédeni. Az építőmérnöki szakma számol hibalehetőséggel, melyet elsősorban tervezési fázisban tudunk figyelembe venni. Az EN0 által előirányzott, megbízhatósági módszerre épülő tervezési eljárás a valószínűségelméleti módszerekkel meghatározott parciális tényezők figyelembe vételével történik.
De mi történik kivitelezésben? Azt már tapasztaltuk, hogy a „tökéletes” nem létezik. Az előirányzott megengedett eltérések nem kevés esetben kevésnek bizonyulnak. Hogyha a túlzott eltérések meg nem engedett anyagjellemző problémákkal, helytelenül vagy nem megfelelően megállapított technológiai műveletsorral, esetleg egy hiányos vagy helytelen tervezési részlettel társulnak, a „baleset” elkerülhetetlen. Egy-egy hasonló, több tényezős baleset vizsgálata műszaki szempontból tanulságos lehet. A kerekasztal-beszélgetés néhány hasonló, építőiparban előforduló hiba okainak a feltárását tűzte ki céljául.
Mivel, amint azt már jeleztük, kiscsoportos tevékenységeket szervezünk, a helyek száma korlátozott. Amennyiben érdekli a téma és szeretne részt venni a kerekasztal beszélgetésen, kérjük, töltse ki jelentkezési űrlapunkat
Ha következő eseményünkről sem szeretne lemaradni, töltse ki regisztrációs űrlapunkat, ezzel feliratkozva hírleveleinkre.
Kérdéseit felteheti a jelentkezési űrlap kitöltésekor, elküldheti e-mailen a contact@meet-ing.ro címre, vagy közzé teheti a facebook oldalunkon az esemény napjáig.

Tudomány- és technikatörténeti füzetek bemutatója a XXII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon
[ 2015. április 25. szombat 10:30 ]

XXII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a MKE Műszaki Könyvtáros Szervezete rendezvényén a Tudomány- és technikatörténeti füzetek könyvsorozatot ismerteti Bitay Enikő sorozatszerkesztő
Időpont: április 25., szombat, 10.30–12.00
További információk a XXII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál honlapján

XX. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka
[ 2015. március 19. - 2015. március 20. ]

Örömmel értesítjük, hogy a Fiatal Műszakiak Nemzetközi Tudományos Ülésszakát az idén 20. alkalommal rendezzük meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület védnöksége alatt.
A Kárpát-medence fiatal műszaki szakemberei számára megrendezett tudományos fórum célja a kutatás ösztönzése, a tudományos kapcsolatok kialakítása, valamint a magyar műszaki nyelv művelése.
Örvendetes az a tény, hogy az évek során rendezvényünk megőrizte népszerűségét. Az idén 191 szerző 79 dolgozat keretében mutatja be, illetve közli kutatási eredményeit.
A rendezvény fővédnöke: Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, védnöke: Gyulai József, a Novofer Alapítvány kuratóriumának elnöke.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya nevében tisztelettel meghívjuk Önt a Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszakának megnyitójára és előadásaira, Kolozsvárra.
A konferencia 2015. március 19-én, csütörtökön délelőtt 9.30 órától kezdődik plenáris előadásokkal, a Protestáns Teológia dísztermében (Bocskai/Avram Iancu tér 13. szám, I. emelet).
Délután 14.00 órától hetvenhat előadás hangzik el hat szekcióban, az EME központi székházában (Jókai/Napoca utca 2–4. szám, I. emelet), illetve a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem Bocskay-ház (Mátyás/Matei Corvin utca 2. szám).
Társszervező a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem.
A programfüzet itt érhető el...

Tisztelettel és szeretettel várjuk rendezvényünkre.
Kolozsvárt, 2015. március 13.
Bitay Enikő, az EME Műszaki Tudományok Szakosztály elnöke



A műszaki tudományosságért – 25 éves az EME Műszaki Tudományok Szakosztálya
[ 2015. február 21. szombat 11:00 ]

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztályának Elnöksége tisztelettel meghívja Önt
A műszaki tudományosságért – 25 éves az EME Műszaki Tudományok Szakosztálya című ünnepi rendezvényre 2015. február 21-én, szombaton 11 órától az EME székházába.
Program: megemlékezések, bemutatók az elmúlt időszak jelentősebb eseményeiről, eredményeiről, Jenei Dezső-emléklap átadása a műszaki tudományosságért, valamint bemutatjuk legújabb sorozatkötetünket.
Az emléknap alkalmából tartott rendezvényre várunk minden kedves érdeklődőt.
Bitay Enikő
Az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának elnöke
Kérjük részvétele visszaigazolását 2015. február 20-ig az EME-titkárságra (e-mail: titkarsag@eme.ro, vagy muszaki@eme.ro, telefonon: +40-264-595176, +40-751-016063)

Műszaki Tudományok Szakosztály rendes évi közgyűlése
[ 2015. február 21. szombat 14:00 ]

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztályának Elnöksége tisztelettel meghívja Önt a szakosztály rendes évi közgyűlésére, amelyet az EME székházában (Jókai/Napoca u. 2–4. sz. I. emelet, előadóterem) tartunk 2015. február 21-én, szombaton 14 órai kezdettel.
A tervezett napirendi pontok:
- beszámoló a szakosztály 2014. évi tevékenységéről;
- a szakosztály 2015. évi tervének összeállítása (kutatás, könyvkiadás, rendezvények);
- különfélék.
Tisztelettel kérjük a szakosztály tagjait, szíveskedjenek az ülésen megjelenni.
email