 |
|
|
Krenner Miklós : Dr. Gróf Kuún Géza(1837 - 1905)
-megjelent az Erdélyi Múzeum-Egyesület1909-es Emlékkönyvében(kiadva: 1942-ben,Kolozsvárt) |
 |
Kuún
Géza
(1837-1905) |
|
|
Kuún Géza külsõségekben
annyira egyszerû, belsõ szöveteiben annyira
összetett életfutása minden részletében
determinált; egy kis erõszakkal nem is a saját
magáénak, hanem körök, rétegek,
hagyományok leszürésének lehetne mondani.
Alig volt egyén, majdnem egészen képviselõ.
Nagyon kevés köze volt a realitásokhoz; úgyszólván
teljesen elvonatkozott egy öröklött és
megszabott hívatásba s az életfentartás
közönséges jelenségein túl valóban
egy megelevenedett hagyomány öszszegezésének
látszott. Meleg, õszinte nézésû
gyermek maradt óriási tudomány birtokában
is, ki az emberekbõl nem tudott mást meglátni,
mint kulturális tartalmukat, az életbõl
egyebet, mint mûvelõdési akcziók
anyagát. A kastély neki könyvesházat
és írószobát jelentett, a föld
régi világok eszközeinek temetkezési
helyét, melyre igazán talál a "Feltámadunk"
felírat, a református vallás a könyvek-könyvének
hitét, a külföld mûkincseket és
kodexeket, ismerõsei és barátai tudósokat
és tanárokat, az iskola müvelõdési
mûhelyt, Hunyad- vármegye, Erdély, Emke
mindezeket összefoglalva még külön nyelvi
problémát is. Vérében, idegeiben,
neveltetésében mindezt magával hozta. Csakugyan
élete nem egyéb, mint kész podgyászának
fáradhatatlan ki- és berakása.
|
|
Ritkán lehet az átöröklés
és a milieu perdöntõ bizonyosságát
jobban látni, mint abban az életpályában,
mely most íróasztalunkon kiteríti adatait. Kuún
Géza külsõségekben annyira egyszerû,
belsõ szöveteiben annyira összetett életfutása
minden részletében determinált; egy kis erõszakkal
nem is a saját magáénak, hanem körök,
rétegek, hagyományok leszürésének
lehetne mondani. Alig volt egyén, majdnem egészen képviselõ.
Nagyon kevés köze volt a realitásokhoz; úgyszólván
teljesen elvonatkozott egy öröklött és megszabott
hívatásba s az életfentartás közönséges
jelenségein túl valóban egy megelevenedett hagyomány
öszszegezésének látszott. Meleg, õszinte
nézésû gyermek maradt óriási tudomány
birtokában is, ki az emberekbõl nem tudott mást
meglátni, mint kulturális tartalmukat, az életbõl
egyebet, mint mûvelõdési akcziók anyagát.
A kastély neki könyvesházat és írószobát
jelentett, a föld régi világok eszközeinek
temetkezési helyét, melyre igazán talál
a "Feltámadunk" felírat, a református
vallás a könyvek-könyvének hitét, a
külföld mûkincseket és kodexeket, ismerõsei
és barátai tudósokat és tanárokat,
az iskola müvelõdési mûhelyt, Hunyad- vármegye,
Erdély, Emke mindezeket össze- foglalva még külön
nyelvi problémát is. Vérében, idegeiben,
neveltetésében mind- ezt magával hozta. Csakugyan
élete nem egyéb, mint kész podgyászának
fáradhatatlan ki- és berakása.
A család, melybõl származott, nevén hosszú
századok patináját hordta és jeles embereket,
különczöket bõven ajándékozott.
A mi korunkban három fia örökítette meg nevét
a tudomány, irodalom és kulturpolitika terén.
Mint a könyvforgatók mondták, kitünõ
emberek voltak; a tömeg könnyû hite szerint különködõk.
Az erdélyi fõuri világ egykori hagyományai:
könyvszeretet, írói szenvedély, amateurködés,
polihisztorság besütötték bélyegeiket
Kuún Géza szülõi és rokonai lelkébe.
Atyjától örökölte bámulatos nyelvérzékét;
anyja vérén át beléje ömlött
Pécsi Simon és a Gyulai- grófok írói
készsége. Nagyanyjáról a Kazinczy, anyjáról
a Döbrentei-kultusz szállott rá örökségûl.
Nagy hatással volt ifjúkorára nagybátyja,
Gyulai Lajos gróf, ki mint naplóíró, gyûjtõ
és irodalombarát kedves és súlyos nevet
szerzett. Kuún Géza otthonában tehát melegen
ápolták a müvelõdés érdekeit.
Kitünõ neveltetés és példa vette
körûl. Schöngeistok között élt. Nyelveket
tanult és irodalmi játékai voltak, olvasásra,
önképzésre szokott és folytonosan hallott
az erdélyi világ bõ müvelõdési
harczairól. Rokonai korán bevonták az egyesületek
életébe. Sokat látta késõbbi kastélyában,
Marosnémetin a Gyulai grófok gyûjtötte római
emlékeket és muzeális érzékének
állandó fujtatója volt az eleven emlékeztetõ:
az, hogy nagybátyja elvitte egykor az Erdélyi Múzeum
megnyitására. A reformkorszak óriási vajudása
és a szabadságharcz epikai eseményei mélyen
hatottak ifjú lelkére, melyben a fõúri
természet minden kifinomúltsága: kitenyésztett
hagyomány, magyar naczionalizmus és erdélyi lokálpatriotizmus
mellett hatalmasan lobogott a vallásosság, biblián
nyugovó valóságos palesztinai bõségben.
Pesti tanulmányaira már úgy ment, mint Kazinczy
követõje, mint rajongó munkás- jelöltje
az erdélyi és magyar kulturális harczoknak, mint
a keleti nyelvek, a klaszszikus ókor, a régészet,
ethnografia, vallástörténet, polihisztorság
szomjazója, mint muzeális érzékû,
nagy lelkesedésû hagyomány-konzerváló.
A család, a megújhodó irodalom, környezete,
Erdély és Hunyad- vármegye készen adta
át gyermekét Pestnek és a mi ezután következik
élete elõre nyuló, nagyobbodó telkén,
mi sem egyéb, mint a korán lerakott alapokon a kész
tervek hûséges megtartásával az emeletek
kiépítése és berendezése. Hiába
jöttek a friss idõk új szellemmel, véres
vívódásokkal: Kuún Géza maradt,
a minek fel- serdült.
1855-tõl kezdve folytatja egyetemi tanulmányait és
mintha kenyérkeresetre volna utalva a régi idõk
jóvoltából kellõleg biztosított
fõúri ivadék, oly plebejus szorgalommal tanul
és dolgozik. Halder Konrád, Kiss Ferencz, Reisinger
János, Télfy Iván, Hunfalvy Pál, Ballagi
Mór, Göttingában pedig Ewald voltak mesterei a
klaszszikus, összehasonlító és sémi
nyelvészet, a régészet és történelem
terén. Mindegyik tanára a maga tudományának
akarta elcsábítani. Egyiket sem tudta kiválasztani,
hát valamennyit választotta. Már ifjúkorában
kihasználta születési elõnyeit másfajta
tanulási eszközök megszerzésére. A
kék vér és vagyon megnyit minden kilincset és
országot, bennünk a legjobb iskolát, az új
és régi életet. Kuún Géza szenvedélyesen
kereste azoknak a társaságát, a kiktõl
tanulni lehetett s a területeket, a hol a régi és
új kulturák halmozták fel kincseiket. Kevés
ember mozgott annyira az emberek között, mint õ és
nem múlt el esztendõ, hogy a Kiss Ferencz és
Szilády Aron társaságában tett elsõ
nagy európai útazások után fel ne kereste
volna Itáliát. A tudomány mágnásait
mindenütt megtalálta, mialatt lassan õ is az elsõk
közé emelkedett. Nagyon sok magyar és külföldi
kulturelõkelõséggel kötött barátságot
és õ, a ki tudott meggyõzõdéssel
áldozni a fõúri exkluzivitás oltárán
és öntudatosan hordozta czímeit, rangjait, éppen
oly fentartás és tartalék nélkül
simult bele a tudomány köztársaságába
is.
A férfiú Kuún Géza mint tudós és
író lépett ki a magyar életbe, a hol egészen
soha sem volt jelen. Nem gazda, nem politikus, nem államférfiú
lett, pedig a kiegyezési korszakot követõ idõkben,
mint erdélyi fõúr nagyobb tudás és
különösebb igyekezet nélkül juthatott volna
az emberi hiúság ama külsõ díszeihez,
a mikhez késõbb mint író titulusa daczára
is csak kemény munkával nyúlhatott. A magyar
élet sivatag mezõinek vágott, azokon az útakon,
melyeken ma sincsen különösebb parádé
és értékesebb elismerés. Kuún Géza
életének eseményei ezután is csak értekezések,
könyvek, közgyûlések, tudósok látogatása
és fogadása, útazások, iskolai vizsgálatok.
Marosnémeti kis kastélya, nagy könyvtára
és régiségekben gazdag kertje volt e szürke,
de forró életnek középpontja. Itt tanul,
innét tanít elsõ sorban az utolsó erdélyi,
fõúr-polihisztor. Már húsz éves
korában megkezdett orientalista tanulmányai itt szaporodnak
fel germán termékenységgel. Életének
nyomozói a biblia, tanárai és az erdélyi
sémi nyelvészek hatásából szûrik
ki e nemû munkásságának okait. Kétségtelen,
hogy biblikus szenvedélylyel mélyedt el a kelet nyelvei
és emlékei között. Egy halom értekezésben
fejtegette a sémi névidomot, számviszonyt, a
régi és arab nyelv különbségeit, az
asszir szavak rokonságát, közbe egy-egy epigrafikus
kérdést is megérintve, mint a Cyprus szigeten
talált föniciai felíratokat, a Mesakõ szövegét,
sõt ki- terjeszkedik az árja-sémi kapcsolat vitájára
és a bibliai idõszámításra is.
Ebbõl a talajból, mikor mind nagyobb szenvedélylyel
halmozza fel a fellendült magyar ethnografikus tudomány
a maga és a külföld termelését és
Kuún Géza is lelkes kezek- kel turkál közöttük,
sarjadnak a késõbbi idõkben a vallástudományt
illetõ dolgozatai. Egy könyvtárra megy számuk.
Az agathirsisek, germánok, kinaiak vallásáról,
a manichaesukról, katharosokról, a zsidó pogányságról,
az imádság történetérõl épp
oly buzgalommal ír, mint a brodnikokról, Erdélyrõl
a néprajzzal kapcsolatban, a mondáról és
történetrõl, a kincsásókról
és bányászokról. Sem az anyag kiválasztásában,
sem a feldolgozásban nem úttörõ, de a gyûjtés
teljessége és az aprólékos elemzés
gondosságában elsõrangú. Az egye- temrõl
hozott kritikai érzék, szövegfejtés és
összehasonlítás mestere. Sok ágazatú
tudása a minden irányban való vizsgálatra
ösztönzi. A nagy szorgalom és pedanteria kölcsönzi
neki az eszközöket, melyeket a zsenik készen hoznak
magukkal és így képes elég magas és
tág szempontok megtalálására. Az idõ
más térre is elvezérli. Mikor a magyar nyelv
és faj eredetének kérdése mind hatalmasabb
hullámokat vet tudományos irodalmunkban, Kuún
Géza figyelme egyre erõsebben a déloroszországi
népországokra szegzõdik és az ural-altáji
filologiára árasztja minden munkaerejét. Mint
nyelvész, ethnografus és történet- író
gazdag sokoldalusággal halmozza fel kisebb-nagyobb értekezéseit.
A volgai bolgárok nyelve és a bessenyõ nép
név épp úgy tolla alá kerül, mint
Azsia és Kelet- Európa általános ethnografiája
vagy a kúnok nyelve és nemzetisége. E kérdéseknek
taglalgatása újabb és erõsebb kapcsolatba
hozza õt a külföldi tudománynyal, mely érdekkel
szemlélte a magyar irodalom turáni anyagát. Eddig
tanulásért, most már tanításért
járt utaztában és írásaiban a külföldre.
Nagy nyelvismeretével könnyen vehette igénybe a
külföld vendég- szeretetét. A német,
olasz, franczia folyóíratokban önálló
értekezéseket jelentet meg, sûrûn ismerteti
Vámbéry, Budenz és mások munkásságát
és informál Magyarország néprajzi viszonyairól.
fárasztó e nemû munkásságának
már puszta felsorolása is, melyekben a nyelvész
mellett egyenrangúan lép ki Kuún Géza,
mint a a magyar ethnografiai munkásság vezére.
A turáni térrõl származik két nagyobb
szabású munkája. A mi nevét európai
hirûvé tette, a nagy elõtanulmányok után
kiadott, majd újabb kiegészítésekkel követett
Codex Cumanicusa volt. Latin nyelvû munkája gondos elemzéssel
vizsgálja a Petrarca-kodex történetét, anyagát
és a lelkiismeretes szorgalom gyümölcseként
a mai napig nélkülözhetetlen tisztázását
nyújtja a kún-nyelv e fenmaradt emlékének
és lényegének. A turkologiának egyik orma
ez a mû, melynek jelentõségét csak a Relationum
Hungarorum múlja felül. A sémi kelet és
turáni kelet nyelvi, néprajzi, régészeti,
történeti átölelése után Kuún
Géza szükségszerûen megpihent a magyar õstörténet
problemáján. A mit tett, mindig egészen tette.
Most azonban önmagát is túlérni igyekezett.
Megható az a jellegezhetetlen odaadás, melylyel a magyar
nép útvonalairól, az állomások
környezetérõl, az õsmagyarságról
fennmaradt minden adatot összehordott, szétbonczolt és
összehasonlított. A két kötetes munkában
minden gombostû, minden törmelék megvan, melynek
köze volt a magyarsághoz és ha ítéletei
múlandók is benne, tárgyi része mindig
mellõzhetetlen marad. Ezért a munkáért
küldte õt tulajdonképpen az életbe - mert
mindennek küldetése van a világon - a nagy törvényszerûség.
Ez küzdelmeinek koronája, melybe utóbb még
néhány ékkövet helyezett: kútfõtanulmányait
(Gurdezi) és tibeti jegyzeteit.
Mint író és tudós Kuún Géza
nem tartozik a nagy feltalálók közé. Szelleme
nem tud óriási távlatokat összefogni, nagy
egységeket felbontani, millió részletet hirtelen
egységbe tömöríteni. Nem lát hatalmas
újszerûségeket, melyek nagygyá bõvítik
a gondolat vagy kifejezés birodalmát. Õ csendes,
szorgalmas, verejtékezõ búvár, ki a késznek
fog, hogy gondosan összeszedje vagy lelkiismeretesen mikroszkóp
alá helyezze. Még csak nem is felkeresõ. Új
kodex felfedezése nem fûzõdik nevéhez.
A mihez mindenki hozzájuthat, azt szedi össze hangyaszorgalommal
és mérlegeli gondosan, beczézve. A részletek
embere; positiv- hajlamú, ki aggodalmas ítéleteiben.
A mohó tanulás és szeretõ közlés
fanatikusa, a nagy tudás és gazdag sokoldaluság
ritka képviselõje. Stilisztikai drágaságokat
az olyan embernél, ki a tisztázások, megállapítások,
összehasonlítások tarlóját járja
és ki mezzofantiként rengeteg nyelvadalékkal
küzd folytonosan, hiába is várnánk. Kuún
Géza stilusa és mûvészete igénytelen,
tudománya rendezõ és részletezõ.
Jelentõsége irodalmi munkásságának
rendkivüli bõségében, propagativ és
nemzetoktató voltában, továbbá bizonyos
önfeláldozó jellegében rejlik. Oly tudományágakat
is mûvelt, melyek a nagy tömegek érdeklõdését
nem kapják meg, korszakos mûveit latinúl adta
ki és nagy nyelvismeretét sokszor a kifelé és
befelé való ismertetésekre tékozolta.
De az is bizonyos, hogy kevés ember adott oly fényes
jelentõséget a tudomány boldogságainak,
mint õ és kevesen tudták a magyar tudás
értékeit az általános emberi kincsesházban
oly szerencsével elhelyezni.
Személyiségében volt a tulajdonképpeni
nagyság. Nemcsak a teremtés csodatételén,
hanem a meredeken való lassú felkúszásban
is adva van a kiválóság. Ha valaki, úgy
Kuún Géza bizonyosság erre. És csakugyan
a zseni irtózatos nagy jelei nélkül, de a szorgalmas
tehetség szüntelen mûvességével Marosnémetiben
lassan igazi renaissance nagysággá fejlõdött.
Sok külföldi híresség kereste fel a kis falúban
és találkozóra ment oda minden neves magyar tudós.
Sõt ismételten külföldi nagy kirándulások
czélpontja lett. A kis kastélyban valóságos
akadémia volt olykor. Az ókor és a ma világnyelvei
hangzottak, tudományos kérdések érlelõdtek.
Ide jöttek nagy hekatombéra a hazai és külföldi
tudós társaságok megtisztelõ okíratai.
És hol ide, hol oda ment ismét egy-egy tudós
értekezés, melyek közûl több a külföldi
czelebritások tudományos diadalát hirdette vagy
elköltözését gyászolta, pl. gr. Angelo
de Gubernatis, Dora D'Istria, Amari Mihályról. De egy
kis múzeum is volt Marosnémeti. Gazdag emlékkönyv
õrizte meg a látógatók nevét. Becses
kézírat, gyászjelentés, levél,
hírlapgyûjtemény halmozódott fel az útazások
emlékei mellett. A könyvtár és a kert régiséggyûjteménye
ritka és gazdag volt. A kis oláh falúból
kerekedett fel külföldi útjaira és ment el
minden esztendõben a fõvárosba, hogy a tudományos
élet vezérletébõl részét
kivegye. Tudományos tagságainak és tisztségeinek
se szeri, se száma. Komoly meggyõzõdéssel
csüggött az Akadémián, melynek egyik legbuzgóbb
tagja és alelnöke volt, a Néprajzi Társa-
ságon, melynek elnöke volt. De bármilyen erõs
tudattal merûlt el a kultur-világpolgárság
és az egyetemes magyar tudományos élet forgalmában,
szive és elméje minden paránya elsõ sorban
Erdélyhez és Hunyad vármegyéhez fûzte.
Ide gondolt öntudata elsõ perczétõl az utolsóig.
Legkedvesebb elnökségei az Erdélyi Irodalmi Társaságban
és a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti
Társulatban voltak. Az erdélyi és a dévai
múzeumra hagyta gyûjteményeit. Gazdagon látta
el közleményekkel az Erdélyi Múzeum és
Keresztyén Magvetõ hasábjait. Az élettõl
való bucsuzása az elõbbiben folyt le Gyulai Lajos
naplóanyagának közreadásával és
a „Gyermekéveim" cziklussal, az utóbbiban
végsõ mûve jelent meg halála után:
"Az összehasonlító módszer a vallástudományban."
Erõs ereklye érzéke sugallta, hogy az erdélyi
tudományos mozgalmak nehéz történetét
is az ifjabb korszak friss emlékeztetõül állandóan
szem elé tárta. Így születtek meg e nemû
dolgozatai:" Visszapillantások az Erdélyi Múzeum
megalapítására”, "Erdélyi tudományos
igyekezetek", "A Hunyadmegyei történelmi és
régészeti társulat elõzményei és
elõdjei." Sokat foglalkozott az erdélyi emberek
pályafutásával: Kõrösi Csoma Sándor,
Bölöni Farkas Sándor, az Erdélyben járt
Kazinczy, Döbrentei és a nagy Wesselényi életének
ismeretét gazdagítja. Még az erdélyi német
irodalomnak is juttat. Buzgó elnöke és fõgondnoka
az erdélyi református egyháznak, melynek gyûléseit
mindig tudományos jellegû beszédekkel nyitja meg.
Ó alapította meg tulajdonképpen a hunyadmegyei
társulatot és múzeumot. Közgyûléseit
ünnepekké avatta elnöki beszédeivel, megannyi
értekezésseI. Ilyenkor akárhányszor a
külföldi és hazai tudósok valóságos
kongresszusa volt Déván, majd Marosnémetiben
és a két hely munkásai, gyûjteményei
az európai forumon megemlékezéshez jutottak.
A dévai iskolák évzáró vizsgáit
is szorgalmasan felkereste és a tanítók, tanárok
úgy jártak ki hozzá, kastélyába,
mint meghitt munkatárshoz. Röviden szólva, egy
halk hangú, de mély hatású lelkesedõ
és lelkesítõ volt, mindenütt jelen, a hol
kulturális hatásokat kaphatott és adhatott. És
ha Hunyadvármegye, az Emke kivánta munkáját,
akkor is megfelelt emberül. Csakugyan egy második Kõrösi
Csoma Sándor volt õ, de nem idegenben: itthon, és
nem vándorúton, hanem íróasztala mellett.
Ülõember lévén, nehezen járt, de
szépen járt, nehézkesen, akadozva beszélt,
de csodálatos harmoniájú lélekbõl.
Élete oly szép volt, mint egy renaissancekori ötvösremek,
melyre viszonozva ontotta tiszta kék sugarát jóságos
szeme.
Nem hiszünk hõsökben, nem hiszünk önzetlenségben.
A kikerülhetetlen törvényvényszerûség
kánonának hitvallója vagyunk, ki a parancs szerint
mindent úgy néz, a mint van. De ha hinnénk az
önzetlen munka hõsiségében, Kuún
Gézában keresnõk mintáját. Az õ
determinánsai oly ragyogó szépséget és
mézízû jóságot raktak össze,
hogy életét a véges és materiális
útakról majdnem felemelkedni látjuk. Még
elõttünk ül a marosnémeti dohányzó
nagy barna bõrszékében keresztberakott lábakkal
és szivarja füstjén végig nézve a
falak képgalleriáját, beszél lassan, küzködve,
mindennapos dolgokról jókedvüen. Finom, kövér
exczellencziás fõúr mindennapos egyszerûségben,
tehát semmi különösség az elsõ
látszatra.
És mégis az a hitünk, hogy ez a nagy tudós,
ki itt van elõttünk emberi mivoltában, nem a ma
gyermeke és nem a tülekedõ élet embere;
valamelyik szellem a jóság balzsamával kidörzsölte
belõle a nagy emberi fogyatkozásokat. Tiszta és
jó, az emberek és világ igazi reális ismerete
nélkül. Még mennyire meg fogja az idõ ezt
a kedves csalódást, ezt a fehér képet
is tisztítani?!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
