EME Könyvkiadó


Főoldal »  Az EME Kiadványai »  Könyvek »  Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára

Cím: Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára

Teljes Tartalom »


Szerző(k):
Kiss András, Kovács Kiss Gyöngy, Pozsony Ferenc szerkesztette

Ismertető:
Imreh István előadói és kutató tevékenysége több történészgeneráció előtt is jól ismert Erdélyben és Magyarországon. Kutatásai főleg Erdély 17-18. századi gazdaság- és társadalomtörténetét érintették, ezen belül pedig legismertebbek a rendi társadalomban végzett normák szerint szerveződő székelységet bemutató munkái. Imreh Istvánról nyugodtan állítható, hogy iskolát teremtett, ezt pedig a tiszteletére megjelentetett emlékkönyv bizonyítja a legjobban. A kötet negyvenhét szerző ugyanannyi tanulmányát tartalmazza. Tematikailag természetesen nem egységes a kötet, de a közölt tanulmányokat összeköti a múlt történései minél pontosabb, sokrétűbb és emberközelibb megismerésének igénye, a szerzőket pedig az, hogy pályatársai, tanítványai, barátai vagy tisztelői az ünnepeltnek. Többsége erdélyi és ezen belül is székelyföldi kérdést taglal, legtöbb esetben az Imreh István által kijelölt nyomokon haladva. (W. Kovács András)

További információk:
Kiadó: Erdélyi-Múzeum Egyesület, Kolozsvár
Megjelenés ideje: 1999
Terjedelme: 680 oldal
ISBN/ISSN: 973 99299 0 7
Formátum: 170*245 mm
Boritó/Kivitelezés:  
Ár: 0.0
« Vissza a kiadványok listához