Együttműködési megállapodást írt alá EME és az MTA Könyvtár és Információs Központ

Könyv- és művelődéstörténeti kutatások támogatására, kiadványcserére és nyomtatott források digitalizálásának elősegítésére irányult az az együttműködés, amelyet január 24-én írt alá ünnepélyes keretek között Budapesten az Erdélyi Múzeum-Egyesület, illetve az Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ vezetősége. Az együttműködés aláírására azzal az alkalommal került sor, hogy az EME az elmúlt évek hagyományához híven idén is az MTA Könyvtár és Információs Központ Agora-programjának keretében mutatta be Budapesten az általa 2018-ban kiadott köteteket. Az együttműködési megállapodást kézjegyével látta el a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ részéről Monok István főigazgató  és Holl András az informatikai főigazgató-helyettes, illetve Keszeg Vilmos, az EME elnöke és Bitay Enikő, az EME főtitkára.