Volt-e pop-rock aranykor?
Beszámoló Radnai Dániel kötetének bemutatójáról
November 12-én a kolozsvári Planetárium Caféba látogatók a magyar mainstream pop-rock zene világában, vagyis az értelmezési senkiföldjén barangolhattak Radnai Dániel Szabolcs vezetésével. A fiatal kutató első kötetét Balázs Imre József társaságában mutatta be, Sosemvolt aranykor. Innováció és múltértelmezés a magyar pop-rock zene történetében címmel. A könyv az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a BBTE Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézetének közös könyvsorozatában, a Letöltésben jelent meg, annak 21. köteteként, és bár tanulmánymegzenésítésre végül nem került sor, a beszélgetés maga is izgalmas műfaji és diszciplináris határátlépésnek bizonyult, hiszen a zenetörténet, a kultúratudomány és a médiakutatás találkozási pontjait járta körül.
A beszélgetés első kérdésfelvetései a kötet témaválasztásának motivációit járták körül, avagy: miért foglalkozik bárki saját életideje előtti dolgokkal? A szerző válaszában személyes élményeiből indult ki – bár neki valóban nem volt már fonográfja, gyerekkorának meghatározó része volt a szocializmus rockzenéje, így nem volt idegen tőle a gondolat, hogy ezt tudományos tevékenységének színterére is beemelje egyetemi éveitől kezdődően. Ennek az életszakasznak a kapcsán szóba került az is, hogy a bölcsészettudományi képzés 19. századi nagyregényei mellett valójában jól megfér még egy médiaszak is, főleg, ha az embernek olyan mintái vannak, mint amilyen neki Havasréti József és az ő munkássága volt. Ezzel kapcsolatban Balázs Imre megjegyezte, hogy kifejezetten izgalmas ebben a mentori kapcsolatban az is, hogy Havasrétinek is megjelent egy hasonló témájú kötete 2024-ben, szintén az EME Kiadónál Műfajok, stílusok, ideológiák a magyar pop-rock zene történetében, ezért megragadta annak a lehetőségét, hogy a fiatal kutató munkáját egykori tanára kutatásának folytatásaként értelmezze.
A pécsi egyetemi szféra után a zenekutatás aktuális irányaiba is bepillantást nyertek a jelenlévők, hiszen Balázs Imre a szerzőt arról kérdezte, hogy mi teszi inspirálóvá a szocializmus populáris zenéjét a ma kutatóinak számára. Ekkor Radnai Dániel a kötet első fejezetének alapján – mely A magyar pop-rock zene tudományos és emlékezeti diskurzusai címet kapta – arról mesélt, hogy a médiatudományok ezen területe valójában több különböző kutatási irányt foglal magába. Ezeken belül gyakoriak a szubkultúra kutatások, a zeneipari megközelítések, zenetudományi és intézménytörténeti kutatások, de előfordulnak egészen sajátos irányok is, mint amilyen a lemezgyűjtési szokások elemzése lehet. Ő azonban más irányból szerette volna megközelíteni a témát, mivel olyan jelenségekre volt kíváncsi, amelyeket az egyszerű hallgatók is érzékelnek, még ha nem is tudják pontosan megnevezni őket. Ebből az elgondolásból született meg a kötet metaperspektívát működtető második fele, mely a hetvenes évek koncepcióalbumait − köztük Illéstől a Human Rights-ot, az Omegától a Szvitet, a Bergendy-együttestől pedig Hétfő/Hét Fő-t –, illetve ezek dalszövegeit, narratíváit és szimbólumait veszi górcső alá. A szerző elmondása szerint mindezt azért teszi, mert a koncepcióalbum egy elemzésre igazán alkalmas tárgy, melyhez elemző kedvvel és kíváncsisággal közelítve a korszak történetének nagy kérdéseihez is közelebb vihet. Például ahhoz, amit a kötet címe is sugall, vagyis: volt-e a magyar pop-rock zenének aranykora? A szerző először is megemlítette, hogy igazából nem szívesen vitatja meg ezt a kérdést nyilvános helyeken, hiszen erről mindenkinek megvan a maga véleménye, még magának Szilágyi Márton irodalomtörténésznek is. Végül azért egy óvatos nemmel felelt, majd megjegyezte, hogy vissza is térne a korpuszhoz, mely egy, a korábbi kutatásokhoz képest általa javított és újraszervezett forráscsoport. Ez az anyag egy izgalmas szövegtárként rajzolódott ki a jelenlévők előtt a következő percekben – szó esik benne műfajkísérletekről − különösen az Omega úgynevezett „space-rock-trilógiájáról”, az Időrabló, a Csillagok útján és a Gammapolis albumokról –, eredetmítoszokról, a Szörényi-Bródy szerzőpáros korszakokon átívelő kapcsolatáról és még a nemzeti rock víziójáról is a Beatrice, az Edda és az Omega együttesek 1990 utáni albumai kapcsán. A beszélgetés során a szerző arra is felhívta a figyelmet, hogy a dalokat éppúgy vissza kell helyezni saját albumuk kontextusába, mint ahogyan az albumokat a maguk történeti közegébe. A kétféle visszahelyezés egyaránt fontos ahhoz, hogy a zenei alkotások jelentésrétegeit és tágabb kulturális összefüggéseit megértsük – csak így válik érthetővé például az is, hogyan kerülhetett a „space-rock” korszakában az űr közelebb a magyar hallgatókhoz, mint a Nyugat.
A beszélgetés utolsó mozzanatában jövőbeli kutatási tervek is szóba kerültek, melyek alapján még biztosan hallani fogunk a fiatal szerzőről. Radnai Dánielt a dicséretes elemzői attitűdjén kívül ambíció és némi, a pop-rock zenétől eltanulhatott merészség is jellemzi, hiszen az esemény végén még arra is megpróbált válaszolni, hogy vannak-e ma korszakalkotó magyar populáris zenészek. Bár konkrét állásfoglalás ez ügyben nem született, reménykedjünk, hogy 50 év múlva valaki előáll majd egy válasszal, akár a Letöltés sorozat egy újabb kötetének formájában.
Solyom-Biró Orsolya