EME Kiadó Hírlevél 2020.10.08

EME Kiadó Hírlevél 2020.10.08

A hírlevél itt olvasható pdf formátumban EME Kiadó Hírlevél 2020.10.08
 
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadójának legfrissebb kötetei
 



Cím: Benkő József, a historia litteraria művelője        
ETF 291
Alcím: Egy kontextualizáló olvasat
Szerző(k): Csata Adél
Műfaj: irodalomtörténet
Ismertető: Jelen monográfia a 18. században dívó historia litterariáknak Benkő József tollából származó darabjait vizsgálja. Az Erdély „polihisztoraként" számontartott háromszéki református lelkész ilyen jellegű írásai között említhetjük Erdély című honismereti munkájának művelődéstörténeti fejezetét, a Bod Péter Magyar Athenasára tett, Additamenta című pótlását, a Sófalvi József levelének végéhez illesztett szerző- és műjegyzéket, valamint azokat a tudománytörténeti vonatkozású tudósításokat, amelyeket a pozsonyi Magyar Hírmondó hasábjain jelentetett meg. A szövegek elemzését a hosszú reformáció (1500–1800) kontextusába ágyaztuk, hiszen a református klérust képviselő Benkő írás- és olvasásszokásainak bemutatása, az általa létrehozott vagy reprodukált szövegek vizsgálata egy közel háromszáz évet tartó, felekezeti szempontból is változatos képet mutató szöveghasználati kultúra záró szakaszát mutatja. A szövegkorpuszok keletkezéstörténetének feltárása, ezek egymáshoz való viszonyának elemzése jól megvilágítják Benkő József irodalomtörténet-írói profilját, és hozzájárulnak a magyarországi historia litteraria-kutatások továbbviteléhez, valamint körvonalazzák Benkőnek e tudomány történetéhez való hozzájárulását és munkájának specifikumát is.
Tartalom
Abstract
Rezumat

 


Cím: Életeink. Horváth Andor-invokációk
Szerző(k): Bilibók Renáta, Biró Annamária, Serestély Zalán (szerk.)
Műfaj: irodalomtörténet
Ismertető: Az Életeink istenhozzád szeretett tanárunknak, kollégánknak, Horváth Andornak, de olyan istenhozzád, amely leginkább e szó mondhatatlansága, a gesztus parttalansága mellett tanúskodik. Az emlékére 2019. március 8-9-én Kolozsváron, a BBTE Magyar Irodalomtudományi Intézetében szervezett tudományos tanácskozásra olyan előadásokat vártunk, amelyek valamilyen módon kapcsolódtak sokrétű és sok irányban nyitott életművéhez. A könyvben helyet kaptak a konferencián elhangzott szövegek szerkesztett változatai mellett Horváth Andor félbehagyott önéletrajzi jegyzetei, a 2013 és 2016 között szervezett Mellérendelő-beszélgetések írott-szerkesztett változatai, illetve a még fellelhető, Horváth Andorral készült interjúk. Valamiképpen minden invokáció az itt maradottak szorultságára nyit ablakot: valami úgy maradt félbe, ahogy csak ő hagyhatta félbe, és csak úgy lehet folytatni, ahogy mi folytathatjuk.
Tartalom
 


Cím: Mechanizmusok optimális kiegyensúlyozásának elmélete        
Műszaki Tudományos Füzetek 14
Szerző(k): Papp István
Műfaj: műszaki tudományok
Ismertető: Jelen mű a mechanizmusok, gépszerkezettan, illetve robotok tudományának mélységeibe kalauzolja az olvasót. Bár a könyvet elsősorban a doktoranduszhallgatók és kutatók figyelmébe ajánljuk, a magiszteri képzésben részt vevő diákok és a gyakorló mérnökök is bizalommal forgathatják.
A könyv öt fejezete a térmechanizmusok problémakörét tárgyalja, a szükséges matematikai alapoktól a dinamikus kiegyensúlyozásig, alaposan, világosan tárgyalva és kimerítve minden szükséges problémakört.
Az első fejezet a későbbiekben felhasznált matematikai alapokat tekinti át. Az általános koordináta-transzformációt nem a hagyományos Euler-szögeken alapuló forgatással, hanem a koordináta-tengelyek körüli sorozatos elforgatással tárgyalja.
A második fejezet a térmechanizmusok elemeit összekötő alacsony osztályú csuklók által létrehozott kényszerek matematikai modelljét ismerteti részletesen. A vizsgálat mindegyik csuklótípusra kiterjed, ennek célja pedig a mechanizmust alkotó elemek egymáshoz viszonyított, illetve a bázishoz viszonyított elmozdulásának kiszámítása. A módszer a zárt vektor-sokszögre épül, melynek eredményeképpen felállíthatók a kényszeregyenletek, amelyek megoldásait a keresett elmozdulások jelentik.
A harmadik és negyedik fejezet felépítésében, stílusában és szakmai üzenetében a második fejezetet követi. Ezekben a fejezetekben a mechanizmus eleme választott pontjának sebességét, illetve gyorsulását számító egyenletrendszereket írja fel a szerző, töretlen tudományos pontossággal.
Az ötödik fejezet az előző négy fejezetben ismertetett összefüggésekből építi fel a dinamikai kiegyensúlyozás problémakörét, valamint ennek megoldását. A szerkezetet terhelő tehetetlenségi erők és nyomatékok vektorkettősének részletes számítását a kiegyensúlyozást biztosító tömegek elhelyezésének és méretének kiszámítása követi. Az elméletileg tökéletes, de a gyakorlatban nagyrészt megvalósíthatatlan három tengelyes kiegyensúlyozás részletes matematikai leírása után a kéttengelyes, illetve az egytengelyes kiegyensúlyozás matematikai modelljeit teljességében elemzi és tárja fel a – az általános modell sajátos eseteként.

Tartalom
Rezumat
Abstract
 

 

A kiadványok, akárcsak a korábbi köteteink, megvásárolhatók az www.eme.ro/kiado  honlapon vagy partnerintézményeinknél.