A kolozsvári református egyházközség létrejöttét Báthory Gábor fejedelemnek köszönhette, aki 1609. március 20-án kelt adománylevelével a helybeli kis református közösségnek adta a romos óvári, egykor domonkos templomot, a hozzá tartozó egyházi jogokkal együtt. Egy évvel később, 1610. december 21-én az új intézménynek adományozta a működéséhez szükséges két legfontosabb jövedelmet is (a kolozsvári dézsmanegyedet és a harmincadvám jövedelméből évente kiutalt pénzösszeget).
Az egyházközség már 1614-ben házat vásárolt az Óvárban, melyet iskolaépületnek használt, és még ugyanabban az évben elkezdődött a tanítás egy iskolamesterrel. 1622-ben azonban az országgyűlés Bethlen Gábor fejedelem (1613–1629) javaslatára akadémia létrehozása mellett döntött, Kolozsvár székhellyel. Erre a célra a fejedelem az egyházközségnek adományozta a Farkas utcai egykori ferences templom és rendház romos épületét. Anyagi nehézségek miatt terve nem valósulhatott meg, de később I. Rákóczi György fejedelem (1630–1648) vállalkozott a templom helyreállítására, illetve a rendház helyén a kolozsvári református kollégium felépítésére.
A templomot 1647-ben szentelték fel, a kollégium falait azonban csak 1651-ben kezdték emelni. A fejedelem Agostino Serena olasz építészt hívta meg a „schola fundálására”. 1655 elejére már szinte készen állott, de még nem volt beköltözhető állapotban. Valószínűleg arra számítottak, hogy abban az évben az óvári iskola tanárai és diákjai végleg átköltöznek az új, sokkal tágasabb kollégiumba, de az április 3-án bekövetkezett tűzvész meghiúsította tervüket. Az épület részben elpusztult, de a kőfalai épen maradtak. Az 1656 júniusában Kolozsvárra költöző Apáczai Csere Jánosnak november 20-án tartott beköszönő beszédéből kitűnik, hogy másfél évvel a tűzvész után még nem készült el sem a diákok lakószobája (kamarák), sem a hat osztály számára szolgáló tanterem (musaeum), és csak egyetlen, a beszéde színhelyéül szolgáló előadóterem (auditorium) volt használható állapotban. Még 1658 végén is Apáczai arról panaszkodott Barcsai Ákos fejedelemnek, hogy az órákat a diákok lakószobájában kénytelenek megtartani. A felújítási munkálatok még 1659-ben is folytak.
Apáczai Csere János (1625–1659) életpályája közismert, csupán annak fontosabb mozzanatait vázolom fel. Elemi ismereteket szülőfalujában, Apácán szerzett, majd Kolozsváron, az említett óvári iskolában tanult tovább. 1643–1648 között a gyulafehérvári akadémia diákja lett, majd fejedelmi támogatással a hollandiai egyetemekre küldték tanulni. 1653-ban feleségével és gyermekével visszajött Erdélybe. Az ekkor 28 éves Apáczai a gyulafehérvári akadémia tanára lett. Ezekben az években jelent meg a Magyar logikácska (1654) és főműve, a 412 oldalas Magyar Encyclopaedia (1653) is.
Mivel kritizálta az akadémia korszerűtlen oktatási rendjét, és nyíltan presbiteriánus elveket vallott, 1655-ben szembekerült az intézmény vezető professzorával, és magával II. Rákóczi Györggyel is. Miután Gyulafehérvárról száműzte, a fejedelem – Lorántffy Zsuzsanna közbenjárására – Apáczait a kolozsvári református kollégium élére nevezte ki, ahová számos korábbi diákja követte. Mint kiemelkedő iskolaszervező és pedagógus, hozzájárult a kolozsvári református iskolának kollégiumi rangra emeléséhez. Az itt töltött évek alatt is sokat írt és tanított. A túlfeszített munka felőrölte egészségét, 1659 szilveszterén hunyt el tüdőbajban. Fiatal felesége és gyermeke nem sokkal élték túl.
Visszatérve a kolozsvári kollégium beindításának körülményeire, ott Apáczai nagy anyagi nehézségekkel szembesült. Már említettem, hogy az 1610-es adománylevél értelmében az egyházközség minden évben megkapta a kolozsvári dézsmanegyedet és a harmincadvám jövedelméből kiutalt pénzösszeget. Ezekből főként a lelkészek, tanárok, illetve kántorok fizetését, a diákok ellátási és az épületek fenntartási költségeit állták. Az egyházközség pénzkiadásai azonban a század közepén jóval nagyobbak voltak a bevételeknél, amint az a korabeli számadáskönyvek adatainak elemzéséből kiderül. Más kiadásoktól eltekintve, pusztán csak a fizetések jóval meghaladták a harmincadjövedelemből kiutalt összeget (900 forintot): például 1654-ben és 1656-ban az egyházközség alkalmazottainak bére összesen 1689, illetve 1765 forintot tett ki. Nyilvánvaló, hogy a meglévő jövedelmekből ekkortájt a kurátorok (egyházi gondnokok) nem tudták a megnövekedett kiadásokat fedezni.
Az okokat a század derekán bekövetkezett változásokban kereshetjük, melyek az egyházközség működését érintették. A 17. század folyamán ugyanis sokan települtek be a városba, részben a környékről, részben a törökök által elfoglalt területekről. A beköltözést a nagyváros által nyújtott lehetőségek is serkentették, és ezzel egy időben sokan tértek át az unitárius vallásról is. Miután a reformátusok száma a század derekán elérte az unitáriusokét, meg kellett növelni a lelkészek, templomok számát, és a jövedelmek mennyiségét is. Legkorábbi adatunk az első lelkészre 1611-ből van, de a püspök 1614-ben már a második lelkészi állást is létrehozta, mivel ezután többnyire Kolozsvár volt a kolozskalotai esperesség központja is. 1628-ban megalakult a szász református gyülekezet, amelynek egy vagy két lelkésze gyakran szerepel a forrásokban. Az 1630-as évektől alkalmazni kellett egy harmadik magyar lelkészt is a reformátusok számának gyarapodása miatt, a lelkészek száma eszerint a század közepén már elérte az ötöt. Az Apáczai szervezésében 1655 körül beinduló kollégiumban biztosítani kellett a magasabb szintű oktatáshoz szükséges feltételeket, ekkor emelték meg a tanárok korábban igen alacsony fizetését, az intézmény vezetésére két rektort vettek fel, de jelentősen megnövelték a segédtanítók és ösztöndíjasok számát is. És amint már az előbbiekben említettem, nagy gondot okozott az is, hogy 1655-ben leégett az egyházközség épületeinek zöme az egész belvárossal együtt, az újraépítés költségei pedig meghaladták az évi jövedelmek kereteit. Apáczai is kezdetben csak ideiglenes szállást kaphatott (egy bérelt házban), melyet érkezésekor újítottak fel és bútoroztak be.
A kolozsvári lelkészek és iskolarektorok (1582-től professzoroknak nevezik őket) fizetése 1657 után erdélyi viszonylatban igen magasnak számított. Az alábbi összehasonlításból kiderül, hogy járandóságuk általában megegyezett a fejedelmi udvari lelkész és a püspök fizetésével. A számadáskönyvek szerint az 1650-es években a kolozsvári első lelkész évi pénzbeli alapfizetése 300 forint volt. Ugyanennyit kaptak a fejedelmektől: 1634-ben Geleji István püspök és Csulai György enyedi esperes, 1685-ben pedig Fogarason Nagyari József fejedelmi udvari pap. Pápai Páriz Imre gyulafehérvári udvari prédikátornak 1656-ban 260 forint készpénzt adtak. 1660 után azonban a kolozsvári első és második lelkész fizetése lecsökkent, 170–230 forint között mozgott. Szintén kisebb járandóságot kapott a fejedelemtől 1665-ben Tofeus Mihály gyulafehérvári udvari lelkészként (100 forintot), 1687-ben Szekeres István gyulafehérvári városi lelkipásztorként (106 forintot), valamint 1691-ben a fogarasi városi lelkész is (122 forintot). Magasnak számított az 1655-től működő kolozsvári kollégiumban alkalmazott két rektor fizetése is, 200–250 forint körül mozgott az 1670-es és 1680-as években. Ennél sokkal kevesebbet, 40–60 forintot kapott a fogarasi rektor az 1670–1690 közötti időszakban. Viszont a gyulafehérvári Bethlen-kollégium rektorának fizetése ennél magasabb volt: 500, a két másik professzoré 350–350 forint volt. A kolozsvári kollégiumból 1688-ban a II. Apafi Mihály mellé nevelőnek meghívott Sárospataki István Fogarason 300 forintos fizetésben részesült. Kolozsváron egy 221 forint készpénzzel honorált, második rektori állást hagyott el.
A bérek nyilvánvalóan nagyon megterhelték az egyházközségi költségvetést, és szükségessé tették a fejedelem támogatását. A kollégium beindításakor egy újabb fejedelmi adomány kieszközlésének feladatát Veresmarthi Gáspár, a kolozsvári első lelkész és későbbi püspök, valamint Apáczai Csere János vállalták magukra. Kérésüket Barcsai Ákos teljesítette, aki az 1659. január 27-én Désen kelt oklevelével a kolozsi, széki, dési és tordai sókamarából évenként két egyenlő részletben folyósítandó, összesen 1600 forint összeget adományozott az egyházközségnek, melyet kezdetben ugyanannyi darab kősóval egyenlítettek ki. Ebben elrendelte, hogy az összegből 100 forintot az iskola első rektora fizetésének pótlására, 200 forintot tíz diák segélyezésére fordítsanak, a többit a kurátorok saját belátásuk szerint használják fel. Az összeget rövid időn belül meg is kapták. Barcsai Ákosnak az 1659-es adományát Apafi Mihály is megerősítette 1667. január 14-én, annyiban módosítva, hogy az addig sóban megkapott jövedelmet ezt követően pénzben adják meg.
Az előbbi jelentős összegen kívül egyéb anyagi támogatás (alapítvány, hagyaték, adomány) is érkezett a nemesek és gyülekezeti tagok részéről, melyek közül a legjelentősebb Lorántffi Zsuzsánna alapítványa. Kieszközlését szintén Apáczainak köszönhette a kollégium. A fejedelemasszony 1000 forint összeget adott a szegény diákok tanulási lehetőségeinek könnyítésére. Az Apáczai által benyújtott, „méltóztassék fejedelmi kegyelmességéből szegény scholánk előmenetelére valami beneficiumot rendelni” szövegű folyamodására 1657. április 23-án a fejedelemasszony ezt a választ írta: „Imár meghizentük volt Barcsai uram által, hogy mondja megh püspök uramnak, hogy rendeltünk ahoz az oscolához ezer forintot”. Az adománylevelet azonban csak 1658. augusztus 10-én állította ki: „conferáltunk [...] a szeginhszerű, jó indulatú s serényen tanuló alumnusoknak táplálásokra ezer magyari forintokat iure perpetuo”. A folyósítás késett, ezért Apáczai a kifizetés megsürgetését kérte Lorántffi Zsuzsánnától, és végül a fogarasi tisztek 1659 januárjában adták át a pénzt az egyházközség küldöttjének. Az 1000 forintos alapítványi összeget két református polgárnak kölcsönözték 10 százalék kamatfizetés kötelezettsége mellett, azzal a feltétellel, hogy ketten összesen évi 100 forintot fizessenek az alumnusok ellátására.
A kollégiumi szintű tanítás beindulását az egyházközség számadáskönyvei is bizonyítják. Apáczai Csere János fizetése, illetve a mindenkori iskolarektorok bére 150 forintról 250-re, a második rektoré 220-ra emelkedett, míg a második lelkészé a korábbi szinten (200 forint) maradt. Ezzel egy időben, már 1657-ben 220 forintban határozták meg az új kollégium hat segédtanárának (classicus praeceptorának) bérét is.
Irodalom
- Adattár XVII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez. II. Herepei János cikkei: Apáczai és kortársai. Szerk. Keserű Bálint. Magyar Tudományos Akadémia–Szegedi Tudományegyetem, Budapest–Szeged, 1966.
- Apáczai Csere János válogatott pedagógiai művei. Összeáll., bev., jegyz., a latin szövegeket ford. Orosz Lajos. Tankönyvkiadó, Budapest, 1976.
- Bán Imre: Apáczai Csere János. Irodalomtörténeti könyvtár (2). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958.
- Herepei János: Scholabeli állapotok Apáczai Csere János Kolozsvárra jövetele előtt. Erdélyi Tudományos Füzetek. 166. EME, Kolozsvár, 1943.
- Herepei János: A kolozsvári Farkas utcai templom és kollégium történetéből. Szerk. Sas Péter. Kolozsvár, 2004.
- Kiss András: Báthory Gábor és a kolozsvári református eklézsia megalakulása. In: Báthory Gábor és kora. Debrecen, 2009. 293–309.
- Sipos Gábor: A kolozsvári református egyházközség a XVII. században. In: Kolozsvár 1000 éve. Kolozsvár, 2001. 110–120.
- Szász Anikó: Fejedelmi patronátus alatt álló prédikátorok és mesterek. Református Szemle 2006. 6. 784–787.
- Szász Anikó: A kolozsvári református egyházközség vagyona és gazdálkodása a 17. században. In: Album Amicorum. Tanulmányok Sipos Gábor születésének hetvenedik évfordulójára. Szerk. Bogdándi Zsolt–Dáné Veronka–Lupescu Makó Mária. EME, Kolozsvár, 2021. 577–592.
Borítókép: A Farkas utcai református templom (1889) forrás: Zakariás Erzsébet Képek: Táj- és kultúrtörténet képekben, 9. melléklet
A cikk az MTA HTMKNP „Források és adattárak Erdély középkori és kora újkori történetéhez” című alprogram támogatásával jelent meg.