Kiállítással egybekötött emlékülés Debreczeni Márton tiszteletére – beszámoló

2026. február 24-én az Erdélyi Múzeum-Egyesület megemlékezést szervezett Debreczeni Márton halálának 175. évfordulója alkalmából. A rendezvény célja az volt, hogy méltó módon idézze fel a reformkori Erdély sokoldalú alkotójának életművét, valamint bemutassa hagyatékának intézményes megőrzését és mai jelentőségét.

A megemlékezés 16 órakor koszorúzással kezdődött Debreczeni Márton sírjánál, a Házsongárdi temetőben. A résztvevők csendes főhajtással tisztelegtek az egykori mérnök, feltaláló és költő emléke előtt. Az áhítatot Oroszhegyi Attila, pusztakamarási lelkész tartotta. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület képviseletében Bogdándi Zsolt főtitkár idézte fel Debreczeni Márton életútját és történetét. Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa részéről Hegedűs Béla konzul szólt az egybegyűltekhez. Debreczeni Márton szülőfalujának képviseletében Kovács Csilla, Magyargyerőmonostor helyi RMDSZ-elnöke és tanácsosa mondott beszédet a sírnál. A megemlékezést Debreczeni-Droppán Béla zárta, aki felmenője temetésének körülményeit elevenítette fel. 

A program 17 órától az EME központi székházában folytatódott kiállítással egybekötött emléküléssel. Debreczeni Márton életútját és munkásságát megnyitó előadások idézték fel: Debreczeni-Droppán Béla Debreczeni Márton és Kolozsvár címmel tartott előadást, míg Bitay Enikő Debreczeni hagyatékának sorsát és az 1853-ban készült portréjának történetét mutatta be. Az elhangzottak rávilágítottak arra is, hogy bár Debreczeni 1851-ben hunyt el, életműve szorosan kapcsolódik ahhoz a reformkori szellemi mozgalomhoz, amelynek egyik kiemelkedő alakja Mikó Imre volt.

Az emlékülés különleges momentuma volt a Debreczeni Márton-emlékérem első alkalommal történő átadása. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya Márton László részére Debreczeni Márton-emlékéremet adományozott a több évtizedes, meghatározó jelentőségű mérnöki, tudományos, technikatörténeti és közösségépítő munkássága elismeréséül. A díjat Gobesz F. Zsongor, a Műszaki Tudományok Szakosztály elnöke nyújtotta át a Kiállítás és emlékülés Debreczeni Márton tiszteletére című rendezvény keretében. A díjazottat Bitay Enikő, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke laudálta. 

A rendezvényhez kapcsolódó kiállítás – partnerintézmények együttműködésével – ritka alkalmat kínált arra, hogy a közönség ismét együtt láthassa Debreczeni Márton portréját és kéziratainak válogatását. A bemutatott anyag a Kolozsvári Művészeti Múzeum és a Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtár közreműködésével vált teljessé.

A megemlékezés bensőséges hangulatban zajlott, és méltó módon járult hozzá Debreczeni Márton életművének újbóli felfedezéséhez és továbbéléséhez.