Kiállítás és emlékülés Debreczeni Márton tiszteletére
Halálának 175. évfordulója alkalmából
Koszorúzás • Kiállítás • Emlékülés • Emlékérem
Kérjük, a szervezés megkönnyítése érdekében jelezze részvételi szándékát: https://forms.gle/SxppncYvsd4wUVL19
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület 2026. február 24-én megemlékezést szervez Debreczeni Márton (1802–1851) halálának 175. évfordulója alkalmából.
A rendezvény 16.00 órakor koszorúzással kezdődik Debreczeni Márton sírjánál a Házsongárdi temetőben, majd 17.00 órától az EME székházában kiállítással egybekötött emlékülésre kerül sor.
Debreczeni Márton a reformkori Erdély sokoldalú alkotója: mérnök, feltaláló, iparszervező és költő, aki munkásságával a bányászat és a kohászat korszerűsítéséhez is hozzájárult. Irodalmi örökségének ismert darabja A kióvi csata című hősköltemény, amely kéziratban maradt műként Debreczeni halála után került gróf Mikó Imre gondozásába, és Mikó 1854-ben adta ki.
Noha Debreczeni 1851-ben hunyt el, így az EME 1859-es megalakulását már nem érhette meg, életműve és hagyatékának intézményes megőrzése szorosan kapcsolódik ahhoz a reformkori törekvéshez, amelynek egyik legfontosabb képviselője az EME alapítója, gróf Mikó Imre volt. A kéziratos hagyaték Mikó halála után az EME gyűjteményébe került, ma pedig több közgyűjtemény őrzi.
Az emlékülés különlegessége, hogy a mostani kiállításon – partnerintézményeink együttműködésének köszönhetően: Kolozsvári Művészeti Múzeum, Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtár – ismét együtt látható Debreczeni Márton portréja és kéziratainak válogatása.
Az esemény keretében első alkalommal adják át a Debreczeni Márton-emlékérmet.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Időpont: 2026. február 24. (kedd)
Program
16:00 – Koszorúzás Debreczeni Márton sírjánál, a Házsongárdi temetőben
17:00 – Emlékülés az EME központi székházában
- Megnyitó
- Debreczeni-Droppán Béla: Debreczeni Márton és Kolozsvár
- Bitay Enikő: Debreczeni Márton hagyatéka
- A Debreczeni Márton-emlékérem átadása
- A kiállítás megtekintése
Kiállítással egybekötött emlékülés Debreczeni Márton tiszteletére – beszámoló
2026. február 24-én az Erdélyi Múzeum-Egyesület megemlékezést szervezett Debreczeni Márton halálának 175. évfordulója alkalmából. A rendezvény célja az volt, hogy méltó módon idézze fel a reformkori alkotó sokoldalú életművét, valamint bemutassa hagyatékának intézményes megőrzését és mai jelentőségét.
A megemlékezés 16 órakor koszorúzással kezdődött Debreczeni Márton sírjánál, a Házsongárdi temetőben. A résztvevők csendes főhajtással tisztelegtek az egykori mérnök, feltaláló és költő emléke előtt. Az áhítatot Oroszhegyi Attila, pusztakamarási lelkész tartotta. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület képviseletében Bogdándi Zsolt főtitkár idézte fel Debreczeni Márton életútját és történetét. Debreczeni Márton szülőfalujának képviseletében Kovács Csilla, Magyargyerőmonostor helyi RMDSZ-elnöke és tanácsosa mondott beszédet a sírnál. Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa részéről Hegedűs Béla konzul szólt az egybegyűltekhez. A megemlékezést Debreczeni-Droppán Béla zárta, aki felmenője temetésének körülményeit elevenítette fel.
A program 17 órától az EME központi székházában folytatódott kiállítással egybekötött emléküléssel. Debreczeni Márton életútját és munkásságát megnyitó előadások idézték fel: Debreczeni-Droppán Béla Debreczeni Márton és Kolozsvár címmel tartott előadást, míg Bitay Enikő Debreczeni hagyatékának sorsát és az 1853-ban készült portréjának történetét mutatta be. Az elhangzottak rávilágítottak arra is, hogy bár Debreczeni 1851-ben hunyt el, életműve szorosan kapcsolódik ahhoz a reformkori szellemi mozgalomhoz, amelynek egyik kiemelkedő alakja Mikó Imre volt.
Az emlékülés különleges momentuma volt a Debreczeni Márton-emlékérem első alkalommal történő átadása. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya Márton László részére Debreczeni Márton-emlékéremet adományozott a több évtizedes, meghatározó jelentőségű mérnöki, tudományos, technikatörténeti és közösségépítő munkássága elismeréséül. A díjat Gobesz F. Zsongor, a Műszaki Tudományok Szakosztály elnöke nyújtotta át a Kiállítás és emlékülés Debreczeni Márton tiszteletére című rendezvény keretében. A díjazottat Bitay Enikő, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke laudálta.
A rendezvényhez kapcsolódó kiállítás – partnerintézmények együttműködésével – ritka alkalmat kínált arra, hogy a közönség ismét együtt láthassa Debreczeni Márton portréját és kéziratainak válogatását. A bemutatott anyag a Kolozsvári Művészeti Múzeum és a Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtár közreműködésével vált teljessé.
A megemlékezés bensőséges hangulatban, élénk szakmai és közönségérdeklődés mellett zajlott, és méltó módon járult hozzá Debreczeni Márton életművének újbóli felfedezéséhez és továbbéléséhez.
A fényképeket készítette: Tóth Orsolya
Debreczeni Márton emlékére: Zay Éva beszámolója a Szabadság napilapban