2026. április 22-én az Emberek és kontextusok sorozat két újabb kötetének bemutatójára került sor az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának szervezésében. Az esemény 18:00 órától az EME székházában zajlott, melynek keretében az EME kiadónál 2025-ben megjelent kiadványok – Tóth Mária Orsolya: A marosludasi hozzátelepítés története és emlékezete (1903–1989), illetve Tekei Erika: Romániai magyar népköltészeti kiadványok. Folklórkutatás a privát és a nyilvános szféra határán – kutatás, közlés és recepció viszonya – kerültek bemutatásra. Tóth Mária Orsolya könyvét Szabó Árpád Töhötöm, míg Tekei Erikáét online részvétellel Tapodi Zsuzsanna ismertette.
A könyvbemutatót Berki Tímea, az eseményt szervező szakosztály elnöke nyitotta meg, köszöntve a jelenlévőket, majd felkérte Keszeg Vilmos néprajzkutatót, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának professor emeritusát, hogy állandó szerkesztőjeként ismertesse azt a könyvsorozatot, amelynek a bemutatásra kerülő két kötet a 27. és 28. számát képezi. Az Emberek és kontextusok-sorozatot a doktori iskola indította 2008-ban, lehetőséget kínálva az új generációknak kutatásaik megjelentetésére és tudományos karrierjük beindítására. A sorozat kötetei kezdetben a Mentor kiadó, majd 2012-től az EME kiadó gondozásában jelentek meg, és a társadalom működését vizsgálják számos szempontból, a kultúra egyéni használatán keresztül. Beszéde végén Keszeg Vilmos gratulált a két kötet szerzőjének, és kifejezte reményét a további könyvek születésével kapcsolatban, hiszen, az ő hasonlatával élve, a gyermek megszületéskor a szülőben ott van a remény, hogy az újszülött túléli majd őt.
Az sorozatismertetést követően Tóth Mária Orsolyának A marosludasi hozzátelepítés története és emlékezete (1903–1989) című kötetének bemutatására került sor, amely a szerző doktori disszertációjából nőtte ki magát, és amely disszertáció egyik opponense a könyvet bemutató Szabó Árpád Töhötöm volt. Mielőtt a kötet ismertetésébe kezdett volna, meg is jegyzte, hogy beszéde olyan lesz az, mint a Túró Rudi, amelyik nyomokban mogyorót is tartalmaz, mivel az ő bemutatója is nyomokban tartalmazni fogja az opponensi véleményét. A bemutatót egy, a könyv köszönetnyilvánításából vett idézettel indította, amiből megtudtuk, hogy noha a marosludasi születésű szerző olyan családból származik, amelyikben gyakran meséltek, mégis csupán saját kutatása során döbbent rá, hogy három ágon is telepes ősökkel rendelkezik. Emellett Szabó Árpád Töhötöm kiemelte a dolgoknak az olyan módon való szerencsés alakulását, amelynek köszönhetően a szerző gyermekkori érdeklődése – 13 évesen kijelentette, hogy meg fogja írni az apai nagymamájától hallott történeteket – később tudományos érdeklődéssé fejlődött, és aminek eredményeként született meg ez a könyv is. A történet két párhuzamos szál összeolvasásával jött létre: egyrészt egy hatalmas dokumentációs anyag (minisztériumi jelentések, törvénycikkek, határozatok stb.), másrészt az egykor betelepedett személyek leszármazottaitól gyűjtött információk, történetek állnak az olvasó rendelkezésére. A könyv történetei így az adminisztratív tekintet és az élet sűrű valóságának kettősére épülnek, ugyanakkor Szabó Árpád Töhötöm a kötetből kitekintve a letelepedés globális kontextusára is felhívta a figyelmet. Elhangzott továbbá annak a jelentősége, hogy a könyv tulajdonképpen a kik vagyunk? kérdésre válaszol, elsősorban lokális szinten, hiszen a helybeliek saját történetükként olvassák azt. A bemutató végén Szabó Árpád Töhötöm a szerző saját családjának a története felől érdeklődött, mivel a történetek közül ez keltette fel leginkább az érdeklődését. Tóth Mária Orsolya saját elmondása alapján apai ágon Kadori András történetét írta meg könyvében, aki 680 km távolságból, a mai Szlovákiából érkezett családjával Marosludasra az I. világháború előtt, amiről vélhetően a nehézségek és tragédiák bekövetkezte miatt nem meséltek a család felmenői még a szerző édesapjának sem, aki szintén jelen volt az eseményen, és maga is megosztott a résztvevőkkel néhány személyes meglátást és történetet. A kötet tudományos innovációja a bemutató résztvevői számára tényleg kiegészült a személyes történetek gyakran mosolyra fakasztó, máskor elszomorító jellegével, ezzel is bizonyítva Szabó Árpád Töhötöm meglátását, miszerint a kötetben az adminisztratív hideg tekintet ötvöződik az élet melegével.
Az esemény második felében Tekei Erika Romániai magyar népköltészeti kiadványok. Folklórkutatás a privát és a nyilvános szféra határán – kutatás, közlés és recepció viszonya címmel megjelent kötetének bemutatójára került sor. A kötetet, amely a szerző doktori disszertációjának átdolgozott változata, Tapodi Zsuzsanna bemutatóján keresztül ismerhettük meg, aki a jelenlévők derűjére az adott disszertáció opponense volt, ami által akaratlanul is megismétlődött az előző bemutató felállása. Tapodi Zsuzsanna online csatlakozott az eseményhez, bemutatóját személyes példával indítva, amelyen keresztül Tekei Erika kötetének, az összefoglaló népköltészeti munkának a hasznosságát, jelentőségét hangsúlyozza, kiemelve, hogy a kutatás során létrejött adatbázis a jövőben sok más kutatás alapjául is szolgálhat. Ezt követően Tapodi Zsuzsanna ismertette a szerző által összegyűjtött különböző kordokumentumokat, amelyeket a kötetben szintézis és elemzés egészít ki, majd azonosította a kutatás során használt módszereket, említve a vizsgált korpuszt is (az utóbbi 100 év népköltészeti kiadványai). Az ismertetés folyamán részletes bemutatásra kerül a kötet szerkezete, amely egy bevezető részből, 8 fejezetből, majd a felhasznált irodalomjegyzékből és legvégül a mellékletekből áll. A fejezetek témái a következők: az 1. fejezet a kutatás tudományos kontextusát vázolja fel, a 2. fejezet a korszakolást és az 1919 és 1947 közötti korszak romániai magyar néprajzi könyvkiadásának keretét tárgyalja, míg a 3. fejezet az 1948 és 1989 közötti időszakkal foglalkozik. A 4. fejezet témája a népmesegyűjtemények recepciója a néprajzi könyvkiadás második korszakában, az 5. fejezet a balladagyűjtemények recepcióját foglalja magába, a 6. fejezet az 1980-as évek végének néprajzi antropológiai köteteihez kapcsolódó sajtóvitákat dolgozza fel, a 7. fejezet a néprajzi könyvkiadás 1989 utáni periódusát tekinti át, a 8. fejezet pedig a folklórkutatás-közlés és recepció viszonyát taglalja. A kötet egyes fejezetei esettanulmányokat is tartalmaznak. A bemutató a kutatás során felmerült dilemmák és kérdések áttekintésével zárult. Az esemény utolsó előtti mozzanataként a szerző, Tekei Erika egy, a kutatása motivációját megalapozó, regénybeillő történetet mesélt el. A szerzőben egy hiedelemmondákból álló kötet lokális recepciója körüli konfliktus ébresztette fel azt a szándékot, hogy elé és mögé nézzen a népköltészeti kiadványoknak, és feltárja, hogy miként viszonyultak/viszonyulnak azokhoz a lokális közösségek tagjai, valamint a professzionális olvasók, néprajzkutatók.
Végül a kettős könyvbemutató zárlataként Berki Tímea mondott köszönetet mindenkinek, aki a kiadványok létrejöttét elősegítette, és érdeklődőként a bemutatóra is eljött.
A könyvbemutató során elhangzott a hazavinni a könyvet kifejezés, ami a bemutatott néprajzi kiadványok kontextusában kettős értelmet nyert: egyrészt érthetővé vált alatta a könyv szó szerinti, az olvasó általi hazavitele, másrészt az a helyzet is, amelyben az adott kötet hazakerül abba a lokális közösségbe, amelynek történeti és emlékezeti anyagából megszületett.
Siklódi Orsolya
