Színházi évfordulós események
[2021.03.12 - 2021.03.13]

 Kolozsvár első, színjátszás céljaira emelt  épületét, a Farkas utcai úgynevezett kőszínházat 1821. március 12-én és 13-án ünnepi előadásokkal adták át rendeltetésének. 1792 óta játszott már magyar hivatásos társulat a városban, de a színházépületől az előadások rendszerességét és általában az intézményi működés biztosabbá tételét remélték.

A kétszázadik évfordulót az EME I., Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya az egykori színház helyén álló egyetemi épületen elhelyezett emléktábla megkoszorúzásával és két on-line eseménnyel ünnepli meg:

  • március 12-én 17.00 órától a BBTE Színház és Film Kara színésztanára, Szilágyi Palkó Csaba beszél munkájáról,
  • március 13-án 15.00 órától  pedig Nagy Csenge (Kézdivásárhely, Nagy Mózes Elméleti Líceum) bemutatja A siker konjunktúrája. Kao Hszing-csien A buszmegálló című darabja a Kolozsvári Állami Magyar Színházban (1989) című, 2018-ban készült egyetemi szakdolgozatát.

A beszélgetések moderátora Egyed Emese.

Elérési útvonal ( zoom-platform):

https://us04web.zoom.us/j/7950713416?pwd=ZHFRQ05ET0MvWUpicVBUUWhGc1ovdz09

A szakosztály tagjai a Babeş-Bolyai Egyetemenen szervezett A színház közös tere – a közös tér színháza című,  március 12 és 22 közötti rendezvénysorozatban szervezőként is részt vesznek.


Szervező(k): EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály
Kapcsolattartó(k): Egyed Emese
Helyszín(ek): zoom