Az EME Műszaki Tudományok Szakosztálya 17. alkalommal szervezi meg a Kolozsvár XX. századi ipartörténetének emlékei című ipartörténeti előadás-sorozatát a 16. Kolozsvári Magyar Napok keretén belül, augusztus 19-én, kedden 16 órától az EME székházában.
Az idén a Ipari Elektronikai es Automatizálási Vállalat (IEIA) emlékeit idézzük fel. Előadással, beszélgetéssel egybekötött találkozó lehetőség az egykori alkalmazottak számára, hogy közösen felidézzék az ipari egységben töltött időszak emlékeit és az érdeklődőkkel is megosszák azokat. Az eseményen két egykori szakember is megosztja tapasztalatait: Veres Károly Az Ipari Elektronikai és Automatizálási Vállalat tündöklése és hanyatlása című előadásában a cég történetének ívét, fénykorát és megszűnését idézi fel, valamint Dr. Grünwald Ernő, aki A galvántechnika szerepe a volt Ipari Elektronikai és Automatizálási Vállalatnál című előadásában a vállalat technológiai hátterét mutatja be.
Az előadás-sorozat célja, hogy feltárja, bemutassa a XX. századi Kolozsvár ipari világának igazi arculatát. Kolozsvár lakói közül sokan dolgoztak az iparban, és ezért úgy gondoljuk, hogy a Kolozsvári Magyar Napok keretében megrendezett esemény megfelelő fórumot nyújt a találkozásra, emlékezésre és értékmentésre.
Jelige: Hozz magaddal egy emléktárgyat!
Értékmentés, találkozás és emlékezés – 17. Ipartörténeti emlékek felelevenítése
Augusztus 19-én, a 16. Kolozsvári Magyar Napok keretében, immár tizenhetedik alkalommal szervezte meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya a „Kolozsvár XX. századi ipartörténetének emlékei” című rendezvénysorozatát. A találkozónak az Egyesület székháza adott otthont, ahol ezúttal az Ipari Elektronikai és Automatizálási Vállalat (IEIA) története került a középpontba. A szervezők célja, hogy a 20. századi kolozsvári ipari világot személyes történeteken, emlékeken és dokumentumokon keresztül mutassák be, megőrizve ezzel a város ipari örökségét a jövő generációi számára.
Bitay Enikő köszöntőbeszédében hangsúlyozta, hogy a rendezvény hármas célt szolgál: értékmentést, találkozást és emlékezést. Bár az iparosítás időszakának számos negatív vetülete volt – a betelepítésektől kezdve a lakótelep- és gyárépítésekig –, mégis az akkori generációk életének meghatározó részét képezte. Az ipari közösségek mindennapjairól kevés adat és dokumentáció maradt fenn, ezért különösen fontos a személyes emlékek megőrzése és feldolgozása. Az iparosítás következményeként sok magyar nemzetiségű szakember került a gyárakba, hiszen a kisiparosok nemcsak gépeiket, hanem tudásukat is „beköltöztették” az üzemek falai közé.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület ipartörténeti kutatása több síkon zajlik: előadássorozatok szervezésével, tárgyi emlékek gyűjtésével – a „Hozz magaddal egy emléktárgyat!” felhívás jegyében –, valamint interjúk készítésével az egykori mérnökökkel és technikusokkal. A cél egy olyan gazdag adatbázis és archívum létrehozása, amely hiteles és kutatható forrásként szolgál a jövő nemzedékei számára. Az ipartörténeti előadások külön értékét adja, hogy lehetőséget teremtenek az egykori dolgozók találkozására és emlékeik megosztására, ezáltal számos eddig nem dokumentált történet és tapasztalat válik közkinccsé.
A rendezvényen két egykori szakember tartott előadást. Veres Károly „Az Ipari Elektronikai és Automatizálási Vállalat tündöklése és hanyatlása” című előadásában a gyár történetének ívét, a fénykortól a megszűnésig terjedő időszakot idézte fel. A közönség Veres Károllyal együtt idézte fel a gyár történetét, miközben sorra előkerültek a régi munkatársak nevei is. A IEIA egykori dolgozói örömmel és meghatódottan figyelték a prezentációban megjelenő képeket. Dr. Grünwald Ernő „A galvántechnika szerepe a volt Ipari Elektronikai és Automatizálási Vállalatnál” című előadásában a vállalat történeti és technológiai hátterét, valamint a gyár közösségi életét mutatta be. A galvánszakértő pontokba szedve osztotta meg élettörténetét és a gyárban töltött éveit, bemutatva a többszörös kudarcokat is, amelyek végül hozzásegítették ahhoz, hogy kiváló szakemberré váljon.
Az esemény nemcsak előadásokat kínált, hanem találkozási alkalmat is teremtett az egykori dolgozók számára. A személyes visszaemlékezések révén olyan részletek, történetek és élettapasztalatok kerültek felszínre, amelyek a hivatalos dokumentációban nem szerepelnek, mégis nélkülözhetetlenek a gyár teljesebb megértéséhez. Bitay Enikő felkérésére a rendezvényen számos egykori munkatárs is megosztotta emlékeit és tapasztalatait. Szuflárszky Ferenc, a gyár egykori üzemvezetője pályakezdéséről és a Grünwald Ernővel közösen megvalósított projektekről mesélt, hangsúlyozva: ők, a gyár dolgozói, büszkék arra, hogy a IEIA-ban tevékenykedhettek. Demeter Miklós, a termosztát-részleg korábbi vezetője a gyári évek közösségi eseményeit és a hely különleges hangulatát idézte fel. Mircea Buzdugan egyetemi oktató úgy jellemezte magát, mint a IEIA „gyermeke”: tíz évet dolgozott itt, amelyeket élete legszebb időszakának tart, hiszen mindent, amit tud, a gyárban tanult, és ezt a tudást ma is hasznosítja oktatói munkájában. Zimán Anikó vegyészként Grünwald doktor laboratóriumában dolgozott, és többször kiemelte, mennyire otthonosan érezte magát az üzem közösségében, ahol szeretetteljes légkörben folyt a munka. Koch István mérnök, aki Németországból érkezett, a gyár terméklistájának összeállításáról, valamint a Sigma termékcsoport létrehozásáról számolt be. Visszaemlékezése szerint a közösséghez való tartozás számára is élete egyik legszebb időszakát jelentette. Selinger Sándor a IEIA keretében működő számítástechnikai kutatóintézetben dolgozott. Mint hangsúlyozta, a gyár és termékei szerves részét képezték az intézet munkájának, és elengedhetetlenek voltak annak sikeres működéséhez. Mindannyian egyöntetűen úgy emlékeztek vissza, hogy a gyárban töltött évek életük legszebb időszakát jelentették.
A rendezvény végül nem csupán a IEIA történetének felelevenítéséről szólt, hanem egy közösségi élménnyé is vált, ahol a résztvevők együtt idézhették fel a múltat. Az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának ipartörténeti sorozata ismét bebizonyította, hogy az ipari örökség nem csupán tárgyakban vagy archív dokumentumokban él tovább, hanem az egykori ottdolgozók életében.