Balázs Lajost néprajzkutatót, egyetemi docenst Gr. Mikó Imre-emléklappal tüntették ki

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület

Balázs Lajos részére Gr. Mikó Imre-emléklapot

adományozott jelentős oktatói és kutatói tevékenysége, valamint az Erdélyi Múzeum-Egyesület szándékainak megvalósításában és az erdélyi magyar tudományos élet szervezésében kifejtett munkája elismeréséül.

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöksége 2005-ben, az Egyesület alapítója, gr. Mikó Imre születésének 200. évfordulója alkalmából Emléklapot alapított az Egyesület újjászervezésében és folyamatos működtetésében kiemelkedő munkát végzett tagjai és pártolói számára.

A díjat 2020. november 20-án, nyújtotta át virtuálisan Keszeg Vilmos, az EME elnöke és Bitay Enikő, az EME főtitkára A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 19. fórumán.

Balázs Lajos Bukarestben született 1939-ben. A Csíkban töltött gyermek- és ifjúkori évek után a Bukaresti Egyetem Böcsészettudományi Karán szerzett román nyelv és irodalom szakos oklevelet, majd ugyanitt doktori címet 1976-ban, a Nunta secuiască din Sândominic című disszertációjával. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának tanszékvezető, majd nyugalmazott docense.

Életművének jelentős része egy székelyföldi település átmeneti rítusait vizsgálva beszélt a világkép, az életmód, értékrend és a mentalitás viszonyáról, ennek változásáról, a rítusok normatív és reprezentációs szerepéről, az egyének, a társadalmi viszonyok rítusokban való megjelenítéséről, a hagyományok érvényességéről (Az én első tisztességes napom. Kriterion, Bukarest, 1994, Menj ki én lelkem a testből. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1995, Szeretet fogott el a gyermek iránt. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1999). Erről a főcsapásról lépett tovább egy, az etnológiában kevésbé hangsúlyozott téma felé, az emberi élet folyamán érvényesülő érzelmi motivációk (vágyak) szerepének felvetéséhez (A vágy rítusai – Rítusstratégiák. Scientia Kiadó, Kolozsvár, 2006). Az érzelmi élet legreprezentatívabb területe, a szerelem és a szexualitás szemérmesen kezelt téma az etnológiában. Balázs Lajos úgy fejtette ki, hogy messze túlszárnyalt minden korábbi módszertani kezdeményezést (Amikor az ember nincs es ezen a világon. Paraszti nemi kultúra és nemi erkölcs Csíkszentdomokoson. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2009). Majd a szimbolikus antropológia csábításának engedve a jelképek értelmezésére vállalkozott (Rituális szimbólumok a székely-magyar jelképkultúra világából. Pallas –Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2012). A lelkiismeret ágkeresztes-kopjafás temetője. A nemzeti kegyelet néprajzi földrajza alcímet adta annak a kötetnek, amelyben Nyergestető nemzeti emlékhellyé válásának történetét szerkesztette meg (Nyergestető. A lelkiismeret ágkeresztes-kopjafás temetője. A nemzeti kegyelet néprajzi földrajza. Gutenberg Kiadó, Csíkszereda, 2018).

Az EME csíkszeredai fiókjának elnökeként több jelentős konferenciát szervezett.