Mikó-emlékkő avatása a Mikó-kertben

A Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat nyitóeseménye keretében délelőtt 11 órakor avatták fel a Mikó-emlékkövet  azon az épületen, amelyet  gróf Mikó Imre adományozott az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek megalakulásakor.

 

A konferencia pénteki, november 19-i nyitóeseménye keretében délelőtt felavatták a Mikó-emlékkövet  a Mikó-kertben a Mikó-villán. A Mikó-kastélyt a Mikó-kerttel együtt gróf Mikó Imre adományozta az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek azzal a céllal, hogy az a tudományt szolgálja. A Mikó-emlékkövet az Erdélyi Múzeum-Egyesület eredetileg a két évvel ezelőtti rendezvényen, az EME fennállásának 160 éves évfordulóján szerette volna felavatni, azonban erre akkor nem kerülhetett sor, így az idei rendezvénysorozat részévé vált ez az ünnepi esemény. A pénteki avatóünnepségen Mikó-villa előtt három magyarvistai kőből készített emlékkövet lepleztek le. Keszeg Vilmos, az EME elnöke beszédében hangsúlyozta: az EME egyaránt részt vállalt a város fejlődésében, az oktatás és a tudományos kutatás népszerűsítésében. A rendezvényen Daniel David, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektora elmondta, hogy a „sötétség" térhódítása közepette ma is Mikó Imréhez hasonló elmékre lenne szükségünk. Bitay Enikő, az EME főtitkára szerint az emlékkő üzenet, a tisztelet jelképe az alapító gróf Mikó Imre, tudós elődeink és tetteik előtt. Markó Bálint, a BBTE rektorhelyettese is úgy vélte, nagy szükség lenne minél több Mikó Imrére napjainkban is. A BBTE Biológia Kar dékánja, Manuela Banciu köszöntőbeszédében kiemelte, hogy a Mikó-kertnek és a Mikó-villának fontos szerepe van az egyetemi oktatásban. Macalik Arnold építész pedig hangsúlyozta, hogy mindenkinek cselekedni kell a közösség fejlődéséért.

A avatóünnepség itt tekinthető meg: https://youtu.be/uLMFKNTIpz4