2025 augusztus 18-án délelőtt 10 órától az EME székházában az EME I. szakosztálya szervezésében sikeresen lezajlott a Papok segítő/gyógyító szerepben című beszélgetés. Komáromi Tünde felvezető gondolatai után következtek – több körben – a meghívottak válaszai a felvetett kérdésekre, amelyek a katolikus, református és unitárius papi szolgálat segítő, gyógyító aspektusait járták körül.Komáromi Tünde beszélgetőtársai a következők voltak: Dr. Székely Dénes, kolozsmonostori kanonok-plébános, Dr. Máté István, a Kolozsvári Református Egyházmegye esperese és Bálint Róbert Zoltán unitárius lelkész, szociológus.
A válaszokból körvonalazódtak a katolikus és történeti protestáns egyházak hitelvei és gyakorlatai közti különbségek, így például a szentségek szerepe, a gyónás megléte és jelentősége a szentáldozás előkészítésében a katolikusok esetén, illetve a papi szerepek közti különbségek – a felszentelés nyomán hogyan észlelnek egy katolikus, illetve egy protestáns lelkészt, milyen képességeket tulajdonítanak nekik.
A protestáns egyházakban átmeneti rítusok előtt (keresztelő, esküvő, temetés), valamint családlátogatások esetén szokott sor kerülni lelkigondozói beszélgetésekre. Míg tradicionális falusi kontextusban ezek a beszélgetések szerves részei az egyházi életnek, városi kontextusban „kínálni kell” és a szekularizációs folyamatok miatt pl. egy Fenes méretű „alvóvárosban” lehet, hogy – a fogyasztói szokások mintájára – van, aki keresztelőt kér, de aztán eltűnik, évekig semmit sem lehet tudni róla.
Az, hogy a protestáns lelkész lelkigondozói szerepét mennyire igénylik, a hozzászólások alapján erősen kontextusfüggő. Van olyan közösség, ahol az emberek nagyon hamar megnyílnak és igénylik a beszélgetést, máshol erre nincs igény több évtizedes szolgálat során sem, a helyi közösséget átszövő erős családi kapcsolatok keretében mindent megoldanak. De például a katolikus egyházban sem töltheti be mindenütt szerepét a gyónás, amire a hívek önként jelentkeznek: németországi nyári szolgálat tapasztalata alapján osztotta meg tapasztalatát a közönséggel Dr. Székely Dénes, hogy ott havonta egy-két személy jelentkezett gyónni, valószínűleg nem lévén tudatában a gyónás gyógyító szerepének, annak, hogy a „megszentelő kegyelem állapotába” jut általa a hívő ember.
Dr. Máthé István református esperes egyik hozzászólása arra vonatkozott, hogy az egyház fegyelmező szerepe elcsökevényesedett, az eklézsiakövetés gyakorlata értelmét vesztette, közbotránkozást előidéző vétek esetén van, ahol igénylik a tanúk előtti bocsánatkérést, és van, ahol csupán a 25. zsoltárt éneklik el: „akik hitetlenül élnek, azok pironkodjanak”… A fegyelmezés, az erkölcsi normák fölötti őrködés a konfliktusok, családi, rokonsági, szomszédsági viszonyok rendezése miatt fontos, hiszen a lelkész gyógyító szerepe más, bizonyos értelemben tágabb, mint az orvosé, vagy a pszichológusé: krízishelyzeteket segít megoldani, testi-lelki bajban támaszt nyújt, hitet erősít. Ebben a protestáns egyházak esetében olyan lényeges igehirdetésnek, tanításnak is fontos szerepe van.
Bálint Róbert Zoltán történeti perspektívát is megnyitó gondolataiból azt idézném, hogy a reformáció során liturgikus elemek kerültek ki az egyházi gyakorlatból, megváltozott a papi szerep, deszakralizálódott, a csoda – a gyógyulás csodája is – átértelmeződött, belső, hitbéli folyamatok eredményeként jelenhet meg, nem rítusok eredményeként. A varázstalanítással (Weber) viszont lehet, hogy a gyermeket is kiöntötték a fürdővízzel – hiszen az emberekben továbbra is van igény a szertartások misztériumára.
A beszélgetést a közönség részéről feltett kérdések és azokra adott válaszok követték. Itt is felvetődtek igen fontos témák: a kórházi lelkész szolgálata, a gyónás helye, kontextusa - gyóntatófülkén kívül van-e erre lehetőség,, mennyire fontos az emberi gesztus, jó szó az orvos gyógyításában is, valamint a bizalom minden gyógyító szerepet ellátó személy esetén, legyen az lelkész vagy orvos. Végül, de nem utolsósorban a papnék közösségi szerepe is felmerült, hiszen a hagyományos közösségekben sok problémával a papnét keresték meg az asszonyok.
A beszámolót Komáromi Tünde készítette.