A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 200. évfordulója alkalmából az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Erdélyi magyar akadémikusok arcképcsarnoka címmel indít programsorozatot, amely posztereken és filmeken keresztül mutatja be az erdélyi akadémikusok életét és munkásságát. A kezdeményezés célja, hogy szélesebb közönség számára tegye hozzáférhetővé azon erdélyi tudósok életpályáját, akik az MTA tagjaként is jelentős mértékben hozzájárultak a tudomány egyetemes fejlődéséhez.
A sorozat kiemelt eseményeként Miholcsa Gyula rendezésében elkészült a Bolyai Farkas élete című, 60 perces dokumentumfilm, amely mélyrehatóan mutatja be a neves matematikus, tanár és gondolkodó életútját, valamint tudományos örökségét.
A film 2025. május 12-én kerül bemutatásra, a határon túli magyar tudományos intézetek és szervezetek ünnepi hónapjának megnyitóján. Az esemény nemcsak a Bolyai-hagyaték méltatása, hanem az MTA és az erdélyi magyar tudományos élet szoros kapcsolatának ünnepe is.
Bolyai Farkas, erdélyi magyar matematikus 1775. február 9-én született a Szeben megyei Bólyán, 1832-től a Magyar Tudós Társaság tagja lett. A róla készült film bemutatja a híres tanár életútját és munkásságát, keresve arra a kérdésre a választ, hogy miért tartják egyesek meghatározó személyiségnek. A film készítője a forgatás során végigjárta Bolyai Farkas életének meghatározó helyszíneit. A filmből az is kiderül, hogy Farkas, akit Carl Friedrich Gauss német matematikus zseninek nevezett, miért nincs benne a matematikai lexikonokban, illetve hogy miért éppen a fiának, Bolyai Jánosnak sikerült megoldani más világhírű matematikusok előtt a paralellák kérdésének 2000 éves problémáját. A sokoldalú munkásságának méltó emléket állító dokumentumfilm részletesen bemutatja a saját korában csak szűk körben elismert polihisztor gazdag munkásságát.
Mindenkit szeretettel várunk!