Beszámoló
Párbeszéd a szakértőkkel – jogi tanácsadás
2025. augusztus 20.
A 16. Kolozsvári Magyar Napok keretén belül az EME IV., Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályának Jogász tagozata egy hangsúlyozottan gyakorlati szempontú programpont megszervezését vállalta, Párbeszéd a szakértőkkel – jogi tanácsadás címmel.
Ilyen jellegű felvilágosító és tanácsadó programra (munkajogi és szellemi tulajdonjogi fókusszal) tudomásunk szerint először került sor KMN keretén belül, egyszersmind az EME Jogász tagozat keretén belül is.
A résztvevő szakértők: Dr. Vallasek Magdolna, a Sapientia EMTE egyetemi docense, a „Workplace Rights BV” munkajogi szakértői iroda képviseletében; továbbá Dr. Delia Ciurea, igazságügyi szakértő, a védjegyek és földrajzi árujelzők területének specialistája; valamint Dr. Laczkó Réka, igazságügyi szakértő, a szerzői jogok specialistája, a BBTE megbízott oktatója, az Acta Marque Szellemi Tulajdonjogi Iroda képviseletében.
A rendezvény házigazdája Dr. Kokoly Zsolt, az EME IV. szakosztályának alelnöke volt.
A rövid felvezetők után a beszélgetésen öt résztvevő részesült szaktanácsadásban. Az általánosított témák között szerepeltek a plágium, a munkáltatói és munkavállalói felelősség, a belső intézményi szabályok, a fegyelmi vétségek és szankciók, a kiadói felelősség, a közgyűjtemények nyilvánossághoz való közvetítése, valamint az új adóügyi törvénykönyv alkalmazásával kapcsolatos kérdések.
Párbeszéd a szakértőkkel – jogi tanácsadás
02/09/2025 -12:25