Augusztus 18-án, a 17. Kolozsvári Magyar Napok keretében, immár tizennyolcadik alkalommal szervezte meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya a „Kolozsvár XX. századi ipartörténetének emlékei” című rendezvénysorozatát. A találkozónak az Egyesület székháza adott otthont, ahol ezúttal a Metalul Roșu (Vörös Acél) története került a középpontba. A 2009-ben elindított rendezvénysorozat célja, hogy összekapcsolja az értékmentést, a találkozást és az emlékezést, ezáltal hozzájárulva a város ipari örökségének megőrzéséhez a jövő generációi számára. Egy gyár történetét nemcsak a gépei és a termékei őrzik, hanem azok az emberek is, akik megtervezték, elkészítették és működtették őket.
A rajztáblától a működő gépig – emlékezés a Metalul Roșu történetére
A rendezvényt Bitay Enikő, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke nyitotta meg, aki a nyár folyamán többórás interjúkat készített a Metalul Roșu gyár egykori dolgozóival. A megnyitóbeszédben elhangzott gondolat nyújtja egyben a jelen beszámoló címét is: „A rajztáblától a működő gépig. Az interjúk egyik visszatérő gondolata, hogy úgy kellett tervezni, hogy a terv valóban megvalósítható legyen. A rajztáblán megszülető elképzelést a technológusnak gyártható műveletekre kellett lefordítania, a műhely szakembereinek pedig pontosan meg kellett valósítaniuk. A tervező, a technológus és a műhelyben dolgozó szakember tudása egymásra épült. A működő gép ezért mindig több ember együttműködésének eredménye volt. Az elmúlt időszakban nyolc életútinterjút készítettünk. Ezek a beszélgetések más-más nézőpontból, mégis egymást kiegészítve mutatják be a vállalat szakmai és emberi világát.”. Megnyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy Kolozsvár XX. századi ipartörténetének feltárásában és megőrzésében fontos szerepet játszanak az egykori dolgozók személyes emlékei, történetei és szakmai tapasztalatai. Kiemelte, hogy a vállalatok nemcsak a termelés és a műszaki fejlődés helyszínei voltak, hanem erős szakmai és emberi közösségek is kialakultak bennük, amelyekhez közös élmények, kirándulások, sport- és kulturális programok is kapcsolódtak. Ugyanakkor az emlékezésnek a nehézségeket, a munkakörülményeket, a hiánygazdaságot és a vállalatok leépülésének tapasztalatait is meg kell őriznie. Hangsúlyozta az interjúk, fényképek, dokumentumok és emléktárgyak összegyűjtésének fontosságát, amelyek olyan részleteket őriznek, amelyek a hivatalos forrásokból gyakran hiányoznak. A cél egy olyan ipartörténeti archívum és adatbázis létrehozása, amely megőrzi az egykori szakemberek munkáját és emlékeit, és Kolozsvár történeti önismeretének részévé teszi azokat.
Ipartörténet emlékezetből: megőrizni, ami még elmondható
A megnyitóbeszédben megfogalmazott célkitűzésekhez kapcsolódva, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya több irányban is folytatja Kolozsvár ipartörténetének kutatását. Az előadássorozatok mellett kiemelt figyelmet fordítanak a tárgyi emlékek, fényképek és dokumentumok gyűjtésére, a „Hozz magaddal egy emléktárgyat!” felhívás jegyében, valamint az egykori mérnökökkel és technikusokkal készített interjúkra. A kezdeményezés célja egy gazdag és rendszerezett ipartörténeti adatbázis és archívum létrehozása, amely hiteles, kutatható forrásként szolgálhat a jövő nemzedékei számára. Az előadások egyúttal találkozási lehetőséget is teremtenek az egykori munkatársak számára, akik személyes emlékeikkel és történeteikkel olyan, korábban nem dokumentált tapasztalatokat oszthatnak meg, amelyek fontos részét képezik Kolozsvár ipari múltjának.
Gépek, szakemberek, életutak
Az esemény találkozási alkalmat kínált az egykori dolgozók számára. Bitay Enikő felkérésére a rendezvényen számos egykori munkatárs osztotta meg emlékeit és tapasztalatait. Dr. Pálffy Károly főmérnök nyitotta meg a közös emlékezések sorát, röviden felidézve a gyár történetének fontosabb állomásait: a megalapítástól kezdve a különböző műhelyek kialakulásán és működésén át egészen az ott gyártott termékekig. Visszaemlékezésében kitért a gyár mindennapi életére, az ott dolgozók munkájára, valamint azokra a meghatározó időszakokra és változásokra is, amelyek az üzem fejlődését végigkísérték. A Metalul Roșu vállalat történetének felidézése nem először került az EME érdeklődésének középpontjába: 2014-ben már szerveztek egy hasonló rendezvényt, amelyen szintén Pálffy Károly tartott előadást. Az egykori főmérnök azóta írásos formában összefoglalta a vállalat történetét röviden, a kutatás és az emlékek azonban azóta is folyamatosan bővülnek újabb forrásokkal és információkkal. Ezt követően Márton Béla, egykori géptervező mérnök, részletesen beszélt szakmai pályájáról, a Metalul Roșu vállalatnál töltött évtizedeiről és tervezői munkájáról. Nyomás alatti kazánokat és festővonalakat tervezett, miközben szó esett a gyári közösségről is. Életének fontos része a fényképezés: hatvanöt éve örökíti meg a kirándulásokat, az EKE táborait és a családi pillanatokat. Munkája során megszerezte a nyomástartó berendezések ellenőrzéséhez szükséges jogosultságot, amelynek birtokában a termékek megfelelőségét is ő igazolta. Hensel Manfred Róbert tervezőmérnök Frankfurtból jelentkezett be a rendezvényre, és megosztotta emlékeit a gyárban töltött éveiről, valamint az ott szerzett tapasztalatairól, amelyeket emigrálását követően is kamatoztatni tudott. Brassóban született, Kolozsváron nőtt fel, tanult és kezdte mérnöki pályafutását a Metalul Roșuban, ahol csoportvezető tervezőmérnökként dolgozott. Textilgépeket tervezett, köztük kelmefestő és kelmefehérítő berendezéseket, majd holland licenc alapján kelmenyomtató gépeket is, amelyekből Kínába is szállítottak. A nyolcvanas évek közepén Németországba telepedett, ahol számítógépes tervezőmérnökként folytatta pályafutását. Szabó Károly a gyár szerszámműhelyében dolgozva mélyítette el autodidakta módon elsajátított szerszámtervezési ismereteit. A Nagypiac toronyórájának központi mozgásszabályzóját is ő szerelte fel és állította be – Pállfy Károly és Maros Dezső tervei alapján –, a Metalul Roșu szerszámműhelyében gyártott alkatrészek felhasználásával. Visszaemlékezésében – ahogyan több egykori dolgozó esetében is – központi gondolatként jelent meg a kérdés: hogyan zárhatta be kapuit egy ilyen jól működő gyár? Rápolti György szerszámtervező mérnökként egy gazdag mérnöki pályáról, egy gyáralapítás álmáról – álom, amely meg is valósul egy Sárvásáron alapított sörgyár formájában –, valamint számos szakmai kihívásról és megvalósításról mesélt. Beszélgetésük során a kolozsvári Metalul Roșu gyár emlékeit is felidézték. Rápolti György visszaemlékezéséből kiderül, hogy a vállalatnál préselőszerszámok és matricák tervezésével foglalkozott, valamint részt vett a számítógépes tervezés első kísérleteiben is. A 97 évében levő Drohobecky Antal technikus, munkavédelmi felügyelő számára a Metalul Roșu története szinte saját életének történetével fonódik össze. Ötven éven át dolgozott a vállalatnál, és nemcsak a gyár működését, hanem az ott dolgozó emberek közösségét is közelről ismerte. Már a Metalul Roșu elődjénél, a Menajnál is dolgozott. Bár személyesen nem lehettek jelen, Kovács Jenő és Berki József fényképeikkel és történeteikkel szintén gazdagították a rendezvényt, hozzájárulva a gyár történetének felidézéséhez. A velük készített interjúk alapján Kovács Jenő és Berki József szakmai pályája is fontos részét képezi a Metalul Roșu történetének. Kovács Jenő hosszú éveken át textilkikészítő szárítógépeket tervezett, melynek beüzemeltetése során az ország számos vállalatában megfordult és akár hónapokig utazott, valamint felügyelte a berendezések beüzemeltetését. Nyugdíjazását követően a vállalat visszahívta, és további nyolc éven át az alumíniumdobozok szárítógépeinek tervezésével foglalkozott. Berki József 44 éven keresztül dolgozott a vállalatnál. Tervezőmérnökként körszitás textilfestő berendezés, pneumatikus vezérlésű szélvezető, négyszínű tapétaszínező gép, valamint járószőnyeg-készítő és -festő berendezések tervezésében vett részt. Mindketten hosszú éveken át dolgoztak a vállalatnál, így tapasztalataik fontos betekintést nyújtottak az ott folytatott mérnöki munkába. A beszélgetéshez két jelenlévő is hozzászólt. Máté Ferenc szintén a gyárban dolgozott, így a régi munkatársak külön örömmel köszöntötték egykori ismerősüket, akivel az eltelt évek ellenére is könnyedén felelevenítették a közös emlékeket, a Metalul Roșuban töltött időszakát követően lett közgazdász. Különleges pillanata volt a rendezvénynek, amikor az ifjú László Attila nagytatája, László Ernő után kutatva, egy fényképpel a kezében megszólalt az egykori dolgozók előtt. A résztvevők egymás után idézték fel a nagytata gyári éveit, még arra is emlékezve, milyen márkájú autóval járt. A találkozás így nemcsak emlékeket elevenített fel, hanem egy fiatalabb nemzedék számára is továbbadta azokat.
Mit őriz meg egy gyár emlékezete?
A visszaemlékezésekből egyöntetűen kirajzolódott, hogy az egykori dolgozók életének meghatározó és legszebb időszakát jelentették a gyárban töltött évek. Olyan közösségre emlékeztek vissza, amelyben felkészült, precíz szakemberekkel dolgozhattak együtt, és amely szakmai, valamint emberi szempontból egyaránt maradandó élményeket adott számukra. A rendezvény végül nem csupán a Metalul Roșu történetének és egykori működésének felelevenítéséről szólt, hanem közösségi élménnyé is vált, ahol az egykori dolgozók és a résztvevők együtt idézhették fel a vállalathoz kötődő emlékeket. Az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának ipartörténeti sorozata ezúttal is rámutatott arra, hogy az ipari örökség nemcsak tárgyakban, dokumentumokban és archívumokban él tovább, hanem mindenekelőtt azoknak az embereknek az emlékeiben és történeteiben, akik egykor a Metalul Roșu közösségének tagjai voltak. Ennek következtében az EME Műszaki Tudományok Szakosztálya arra kéri mindazokat, akik egykor a Metalul Roșu avagy bármely más gyárban dolgoztak, illetve azok leszármazottjait, hogy amennyiben birtokukban vannak a gyárhoz kapcsolódó emléktárgyak, fényképek, dokumentumok, iratok vagy egyéb személyes emlékek, hozzák el, vagy küldjék el számunkra a következő e-mail-címre: titkarsag@eme.ro. Hozzájárulásuk esetén ezeket beszkenneljük, digitalizáljuk és archiváljuk, természetesen vissza is szolgáltatjuk azokat, ezáltal hozzájárulva ahhoz, hogy a gyár és egykori dolgozóinak emlékei megőrződjenek, és a jövő generációi számára is hozzáférhetővé váljanak.
