2024. augusztus 24-én az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának Forgács Rudolf volt a vendége, aki a Gheorghe Dima Zeneakadémia negyedéves hallgatója, klasszikus gitár szakon.
Zenei pályafutása 10 éves korában kezdődött, ekkor Elekes Emő gitártanárnőhöz kezdett magánórákra járni. IX. osztályos korában Derzsi Dénes tanítványa lett a Dr. Palló Imre Művészeti Szaklíceumban. A kolozsvári Zeneakadémián addigi tudását Beke István irányításával fejlesztette tovább, több mesterkurzuson és versenyen is részt vett, helyezést is elért. Nem mellékesen a 17. Erdélyi humorfesztivál nyertese. A meghívott az EME Székháza előadótermében az internetes csevegés témájára építette vetített képes és elektromosgitár-muzsikával aláfestett, "Balkán-Béklyó" című, humoros matiné-előadását.
A hozzászólások rendjén kiderült, hogy az internetes csevegésre igen gyakran agresszív véleményközlés/”kommentelés”, (humorforrásként is felfogható) nyelvhasználati, helyesírási igénytelenség jellemző, továbbá, hogy a társadalom jelenségeinek a humor révén való értelmezésében kontinuitás érvényesül, a kommunizmus idejéből kéziratos viccgyűjtemény is fennmaradt...