Különös hangulata volt a kolozsvári származású bécsi színművésznővel, Babos Ildikóval való beszélgetésnek, hiszen egykori osztálytársai közül is megjelentek néhányan, és a család baráti körének több tagja is kíváncsi volt az eseményre Az EME székháza előadótermét néhány pillanatkép ékesítette a színésznő előadásaiból. A beszélgetés szakmai és emberi aspektusokra összpontosítva mégis természetes kitérőkkel segített megérteni, miben egyedi, miben tipikus az az összegzéstől még jócskán távol levő pályakép. Az első kérdések a közelmúltra vonatkoztak. A meghívott Salzburg környéki, évente megrendezett vándorútjukról mesélt, ahol néhány társával a reneszánsz kora stílusában – de mindenkori emberi történeteket előadva – visznek színházat kisebb településekre (most traktor húzza Thália szekerét). Babos Ildikó egyébként a kolozsvári zeneiskola magyar tagozatán kezdte tanulmányait, gimnazista éveiben jutott ki a családjával Ausztriába. Zenei tanulmányait rövid ideig folytatta, majd színésznek tanult. Nemcsak gyermekei születése miatt választotta a független színészi pályát a stabil társulatba való belépés helyett. Egyébként állítása szerint is egyre kevesebb az állandó társulat és alkalmi (maximum egy évre) szóló szerződések a gyakoriak, egy-egy produkcióra összeálló stábbal. Léteznek azonban szakszervezeti jellegű színházi egyesületek, egy ilyennek ő is tagja. A művésznő az irodalmi német nyelvet és a bécsi helyi változatot is könnyedén használja. Több évtizede él Bécsben, de ma is árnyaltan, rendkívül kifejezően beszél magyarul. Szólt verskedveléséről és arról is, hogy testvére ötlete és közös kutatásaik alapján dokumentumfilm készítésébe fogtak – emléket kívánnak állítani a Holokauszt egy (roma) gyermekszínész áldozatának. A közönség érdeklődéssel követte a beszélgetést, amely csoportkép készítésével zárult.
Egyed Emese
