Tizennegyedik alkalommal szervezte meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Kolozsvári Műszakis Klub a magyar műszakis ballagást. A 2026. május 21-én tartott ünnepségnek az EME székháza adott otthont, ahol 39 magyar műszakis hallgató vett szimbolikus búcsút egyetemi éveitől. A rendezvény meghitt és ünnepélyes hangulatban zajlott, amelyet biztató gondolatok, értékes útravalók és slam poetry színesített.
Az eseményen jelen volt Bitay Enikő akadémikus, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke, valamint Gobesz F.-Zsongor, a Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karának professzora és az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának elnöke. A Kolozsvári Magyar Diákszövetséget András Fanni, a KMDSZ szakosztályokért felelős vezetői tanácsának tagja képviselte, míg a rendezvény főszervezőjeként jelen volt Szilágyi Amália, a Kolozsvári Műszakis Klub elnöke is. Az ünnepi esemény levezető műsorvezetője Csíki-Péter Renáta másodéves hallgató volt.
A rendezvény a Gaudeamus Igitur közös eléneklésével vette kezdetét, amely méltó módon alapozta meg az ünnepi hangulatot. Az első köszöntőbeszédet prof. dr. Bitay Enikő akadémikus tartotta, aki szavait a műszaki tantárgyak szépségének és sokszínűségének méltatásának szentelte. Kitért a nem anyanyelven folytatott tanulmányok sajátos kihívásaira, majd személyes hangvételű visszaemlékezéssel idézte fel a régi idők informális, egymástól magyarul tanuló közösségeinek összetartó szellemét. Záró gondolataiban a folyamatos önfejlesztés fontosságát hangsúlyozta, és az EME-MTSz szakmai szervezet felé irányította a végzős hallgatókat, valamint útravaló gondolatait megosztotta a hallgatókkal. Ezt követően dr. Gobesz Ferdinánd Zsongor szólt az egybegyűltekhez, aki köszöntőjében a szakmai kapcsolatrendszer – a networking – kiépítésének és ápolásának jelentőségére hívta fel a figyelmet.
A köszöntők sorában András Fanni, a KMDSZ Választmányának tagja következett, aki a Kolozsvári Magyar Diákszövetség tevékenységét méltatta, és nyomatékosan emlékeztette a ballagókat arra, milyen meghatározó szerepe van a közösség összetartásának és megőrzésének a pályakezdés éveiben is. Végül Szilágyi Amália, a KMK elnöke zárta a köszöntők sorát, aki közös műszakos emlékeket idézett fel, személyes és meghitt hangulatot teremtve az ünnepség e pillanatában.A köszöntőbeszédek után Pálfi Kincső slam poetry előadása következett, amely méltó művészi keretet adott az alkalomnak. Az ünnepi műsor az oklevelek ünnepélyes kiosztásával teljesedett ki, majd a rendezvény állófogadással zárult, amely lehetőséget biztosított a személyes gratulációkra és a közös emlékek felidézésére.
A XIV. Magyar Műszakis Ballagás örömteli és emelkedett hangulatban zárult. Az EME székházának előadóterme megtelt reményekkel, álmokkal és közös emlékekkel, miközben ismét útjára indítottak 39 fiatal mérnököt annak reményében, hogy tudásukkal és munkájukkal közösségeket, generációkat és korszakokat szolgálnak majd.