Beszámoló a Magyar Tudomány Napja Erdélyben 2025 rendezvény történelem szekciójának munkálatairól
A történelem szekcióra, a korábbi évek bevált gyakorlata alapján, az EME I. Szakosztálya, az EME Jakó Zsigmond Kutatóintézete és a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Akadémiai Bizottság Történettudományi Szakbizottságának közös szervezésében került sor. Tizennyolc előadás hangzott el, melyek öt külön tömbbe csoportosulva, külön tematikai egységeket alkottak.
Az indító tömb két előadója közül elsőként Csáki Apor mesterképzős hallgató mutatta be dolgozatát, aki egy középkori nemes, Ferenc fia: Pogány István pályaképén keresztül világított rá a királyi szolgálat, a rokoni hálózat és a birtokpolitika összefonódására a 14. századi Magyar Királyság elitjének a felemelkedésében. Őt követően Kőrösi Ferenc, a Miskolci Tudományegyetem doktorandusza a kolozsvári 16. századi városi jegyzőkönyvek adataira támaszkodva villantott fel új szempontokat Heltai Gáspár utolsó, unitárius éveiből és Kolozsvár elöljáróival fennálló kapcsolatából.
A következő tömb előadói a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság köré szerveződő történész és más, történelem és műemlékek iránt vonzódó művelt érdeklődők köréből kerültek ki. Mihálka Nándor régész a nagyváradi vár Királyfia bástyájában folyó ásatási és helyreállítási munkálatokról számolt be számos képpel illusztrált előadásában, felhívva a figyelmet a munkálatok során előkerült számos középkori és kora újkori építészeti részlet előbukkanására. Szabó József az észak-bihari reformáció történetének 1540–1550-es évek közé eső időszakát tekintette át alapos szakirodalmi és levéltári forrásismeretére alapozva. Szálkai Tamás előadása pedig, időben továbblépve, a kelet-magyarországi vármegyék magyar köriratú pecsétért folytatott 19. századi küzdelmeit vette elemzés alá.
A délelőtti rész utolsó tömbjének öt előadója kora újkori és újkori végrendeletek kapcsán tett számos észrevételt az örökhagyás számos jogi és társadalmi vetületéről. Lupescu Makó Mária Melith Anna végrendeleteit és azok alapján az asszony mozaikcsaládját vizsgálta, Fejér Tamás az 1581-ben elhunyt Bánffy György tanácsúr, Kolozs vármegyei ispán 1580-ban kelt végrendeletének érvényessége ügyében a fejedelmi ítélőszék előtt indított pert, valamint annak végítéletét ismertette, Bartha Boglárka pedig Kocsárdi Gálffy János 1590-ben kelt, a kutatás előtt eddig ismeretlen végrendelete kapcsán igen részletes betekintést adott az 1593-ban elhunyt tanácsúr vagyoni helyzetébe, elsősorban birtok- és egyéb ingatlanállományába, valamint szűkebb családi és rokoni kapcsolataiba. Csoma Nikol egy, a 18. század utolsó évtizedeiben élt nagybányai mészárosözvegy 1803-as végrendelete, részletes hagyatéki leltára és más iratok alapján járt utána, hogy milyen kihívásokkal szembesült a korban egy kétszer is megözvegyült nő, és milyen vagyonátörökítési stratégiákat követett. Szász Anikó előadása az egyéntől a közösség felé fordulva, a Kolozsváron és Désen tett adományok és hagyatékok alapján azt vizsgálta, hogy hogyan működött a protestáns gyülekezetek anyagi támogatása a 16–17. században.
A délutáni rész első tömbjének három előadása Finály Henrik tevékenységére emlékezett születésének 200. évfordulója alkalmából. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület 19. századi tevékenységéhez titkárként és az Erdélyi Múzeum folyóirat szerkesztőjeként is szorosan kötődő tudósnak Réthy Mórral való kapcsolatáról Oláh-Gál Róbert emlékezett meg, Petruț Dávid régész pedig a római epigráfia és provinciális régészet erdélyi fejlődéséhez való hozzájárulását járta körül, Székely Adrienn pedig az egyesület levéltárában fennmaradt iratok és jegyzőkönyvek alapján az EME Érem- és Régiségtárának 1862–1898 közötti időszakát mutatta be, amely időszaknak a tárak őreként szintén Finály volt a meghatározó alakja.
Az utolsó szekció előadásai a 19. századi női tapasztalatok színházi, társadalmi és kulturális leképeződését vizsgálták naplók, periratok, sajtóbeszámolók és vizuális források alapján. Bartha Katalin Ágnes előadásának középpontjában Prielle Kornélia színésznő életműve állt, amely kivételes lehetőséget kínál a 19. századi magyar színpadi játékmód alakulásának vizsgálatára. Benő Eszter Nóra lányok dualizmuskori iskolai öltözékének a bemutatása által tett értékes megfigyeléseket a magyarországi 19. századi öltözködés és divat e kevésbé kutatott szeletéről. Kádár Ágota Madarász Adeline útinaplói (1906–1920) felé fordult, és vizsgálta a női lét szentimentális kérdésköreit, dilemmáit, valamint a személyes és társadalmi keretek közötti mozgás vagy az azokból való kitörés lehetőségeit. Zan Antonia előadása Marie Taglioni balettáncosnőt állította a figyelem központjába, aki a romantikus éra színpadi világának egyik ideáljaként, Gyulay Lajos gróf vágyakozásának is tárgyává vált. Póti Vivien előadása viszont, erős cezúraként, a szentimentalizmus és a rivaldafény fennköltségéből a női normaszegők rideg valóságába vezette a hallgatóságot, és a Szatmár vármegyében 1867–1910 közötti női gyilkosok történetein keresztül a bűncselekmények mögötti motivációk feltárására tett kísérletet. A szekció tehát a női reprezentáció és önkifejezés sokféle történeti lehetőségére világított rá, a magánemlékektől a közönség előtti szerepvállalásig.
A szekció munkálatait végig élénk érdeklődés követte, és mind az EME-ben, mind a KAB-nál folyó kutató- és utánpótlásnevelő igyekezetek szemszögéből örvendetes tény, hogy a hallgatóság sorai között a tapasztalt kutatók mellett egyre nagyobb számban voltak jelen egyetemi hallgatók és pályakezdő fiatal kutatók is.
Képes beszámoló (Pakó László): https://photos.app.goo.gl/xsq8SYAYMJ1Ba5zg6
2025. november 18.
Pakó László
