Május 15-én délután a Sepsi Aréna folyosóján, a Körönd színpadán olyan zavaró tényezők próbálták félbeszakítani Borsodi L. László, Papp Attila Zsolt és Gálfalvi Ágnes beszélgetését, mint egy, a nagyszínpadról felhallatszó hangpróba vagy éppenséggel egy kávédaráló zaja. Ennek ellenére a SepsiBook keretein belül a szerzők családias hangulatban tudtak sokat mondó beszélgetést folytatni. Gálfalvi Ágnes kérdéseinek köszönhetően pedig a nézőközönség soraiban ülve is sikerült félretenni ezeket a háttérzajokat és csakis a két szerző munkáira koncentrálni.
Az esemény során Borsodi L. László Irodalomgrammatikák című kötete (amely 2025-ben jelent meg az EME kiadónál) és Papp Attila Zsolt A guineai utazás című könyve (amely 2026-ban jelent meg a Lector Kiadónál) került bemutatásra. Bár a beszélgetés nem leplezte le teljes mértékben a könyvek tartalmát, számomra mégis érdekes volt, hiszen a résztvevők társalgásából kiderült, hogy a tanulmányköteteknek az a különlegessége, hogy az írók korábban írt szövegeikből állították össze. Gálfalvi ennek különlegességét többször is hangsúlyozta, hiszen gyakorta nem gondolunk bele, hogy az ezekhez hasonló könyvek, hogyan keletkeztek. E kötetek koherenciája pedig tényleg megkérdőjelezhetetlen annak ellenére, hogy önmagukban is létező esszékből, tanulmányokból és kritikákból születtek.
Borsodi L. László állítása szerint még önmagát is meglepte, amikor összeállította Irodalomgrammatikák című kötetét hiszen az esszéket nem arra tervezte, hogy koherens csoportokat alkossanak. Úgy nyilatkozott, hogy szereti ezeket a szövegeket egyben látni, utólag egymás mellé helyezve a szövegek többet mutatnak, mint önmagukban. Ezek a szövegek mégis egymástól függetlenül és különböző időkben születtek, ezért kérdéses volt milyen elvek mentén lehet kötetté szervezni őket. A könyv összeállításakor csak részben kellett módosítani a szövegeket annak érdekében, hogy az önismétlést elkerülje.
Hasonlóan gondolkodott Papp Attila Zsolt is A guineai utazás című könyvének összeállításakor. Azt mondta, hogy nem azzal a szándékkal írta a szövegeket, hogy egy kötetbe kerüljön 15 év termése, az esszék, kisesszék és óvatosan fogalmazva kritikák. Az író szávaival élve ő magát nem látja kritikus alkatnak, hiszen nem szeret olyan objektívan írni, az ő írásai ehelyett vállaltan szubjektívek és személyesek. Ezek a szövegek egyre inkább elkezdtek gyűlni és bevallotta, hogy olyan csomópontok köré szerveződtek, amelyeket érdemes volt egységes szövegkorpusszá alakítani. A szerkesztés során az jelentette a nehézséget, hogy a szövegekben vannak olyan részek, amelyekhez „mániákusan” visszatér, ezeket pedig át kellett alakítani.
Hallgatóként azok a részek fogtak meg leginkább, amikor az írók a kötetek címéről beszélgettek. Papp megemlítette, hogy a könyvének (A guineai utazás) mindenképpen egy enigmatikus és érdekes címet szeretett volna adni. Megemlítette, hogy számára az értekező szövegeknek nehezebb címet adni, hiszen a cím nem lehet annyira sejtelmes, mint mondjuk a verses köteteinél. Szerkesztőjével viszont hamar megegyeztek A guineai utazás címben, amely Defoe Robinson Crusoe-jára is visszautal, hiszen a hősnek minden problémája a guineai utazásával kezdődött, és ilyen szempontból pedig a kötet esszéi is egy probléma körül forognak.
Borsodi pedig humorosan mesélte, hogy szerinte a Papp kötetével ellentétben az ő kötetét nem fogják összekeverni egy útikönyvvel. A címének eredete egy korábbi olvasmányára vezethető vissza, Markó Béla „istentelen grammatika” szójátéka ihlette. Mivel a kötetében sok irodalomelméleti korszakot csoportosít, ezért az Irodalomgrammatikák címet találta megfelelő választásnak.
Összegezve, az 5. SepsiBook keretein belül május 15-én szórakoztató, helyenként humoros, de mégis komoly beszélgetést hallgathattam, amelyben a két író a könyveinek bemutatása mellett olyan témákat érintettek, mint a kritika fontossága, vagy a címadási stratégiájuk. Ezen felül többet megtudhattam Borsodi L. László és Papp Attila Zsolt könyveinek különleges szerkezetéről. Egyetértve Gálfalvi Ágnessel pedig kijelenteném, hogy valóban megérte ezeket az tanulmányokat egybeszerkeszteni, hiszen a hallottakból egyértelmű, hogy ezek a művek nem olyan munkák, amelyekkel az írók nem tudtak mit kezdeni, hanem egy olyan koherens elemzésnek a részei, amelyet ugyan maguk nem terveztek meg előre, mégis megmutatkozik benne a munkájuk és a kutatási területük iránt érzett szenvedély.
Pakucs András
