2026. január 23-án került sor az EME I. szakosztálya idei évi első rendezvényére. A magyar kultúra napja és az Erdélyi Helikon létrejöttének százéves évfordulója jegyében Dávid Gyula irodalomtörténész tartott előadást, amely egyben annak az emlékévnek a nyitóeseménye is egyben, amely a helikoni íróközösség jelentőségét értékeli újra és rendezvénysorozat keretében ünnepli idén. A nagyszámú közönségnek örvendő (mintegy ötven résztvevős) péntek délutáni eseményt Egyed Emese, a szakosztály leköszönő és Berki Tímea a frissen megválasztott elnöke, irodalomtörténészek nyitották meg. Szebeni Zsuzsa, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője köszöntő szavaiban az emlékév fontosságát emelte ki, illetve vázolta a sorra kerülő eseményeket, így a Marosvécsre tervezett rendezvényt, illetve azt az egyedi kiállítást, amelyet az Erdélyi Művészeti Központtal együttműködve készítenek és Kolozsváron a Magyar Napok keretében is bemutatnak.
Dávid Gyula előadásában a Helikon íróközösség történetét három szempontból ismertette. Elsőként a marosvécsi és kolozsvári találkozóik jegyzőkönyvei alapján adatolta, ugyanakkor arra a cselekvési tervre és intézményteremtő tevékenységre is utalt, amelyet e közösség megvalósított, és amelyben egyforma hangsúlyt kapott a népnevelés, a könyvkiadás, az irodalom és a kritika, a színjátszás. Másodsorban az 1928 és 1944 között megjelenő Erdélyi Helikon folyóirat kapcsán rávilágított arra, miként teljesültek általa az íróközösség célkitűzései, amellett érvelve, hogy a folyóirat a külső körülmények ellenére sem szakadt el a magyarországi irodalomtól, sőt a politikai változások révén hasonló sorsra jutott felvidéki, vajdasági irodalomtól sem, hiszen az ott élő szerzőket is közölte. Az Erdélyi Szépmíves Céh harmadik szálként fonódik ehhez a történethez. Az Erdélyi Helikon kiadójaként a jelentős könyvtermés (166 kötet) mellett a magyar könyvművészet megkerülhetetlen állomása és annak is bizonyítéka, miként igyekeztek a szélesebb közönség megszólítására kiadványaik különböző minőségű (az egyszerű könyvkötészeti megoldásoktól a halina és bőrkötésű) megjelentetése által –ezt az előadó azzal a számos kötettel is illusztrálta, amelyekből kiállítást rögtönzött a teremben. A fentiektől elválaszthatatlan ideológia, a transzilvanizmus kérdése összetettsége révén került elő az előadásban: irodalmi cél, művészeti és erkölcsi világrend, amely a száz évvel ezelőtt Erdélyben élők nemzetiségektől független közös ügyeként is értelmezhető, és amely a kisebbségi létbe kényszerült írókat és erdélyi irodalmat partikularizmusában és regionalizmusában látta értékesnek az európai irodalmakhoz tartozónak. Az Erdélyben élő nemzetiségek közötti kapcsolatteremtés és együttműködés, a közügyek felvállalása, mint erre az előadást követő izgalmas beszélgetés is rávilágított, nemcsak a helikoni íróközösség és az utóbbi száz év története, hanem számunkra is aktuális célkitűzés és feladat. Dávid Gyula korát meghazudtoló frissességgel volt jelen a közönség, a különböző nemzedékeket képviselő tanítványai, tisztelői és családja körében ezen az igencsak fontos évnyitó eseményen.
Az előadás írott változatát a Szabadság napilap 2026. január 24-i lapszámától kezdődően folytatásokban közli, így azok is elolvashatják, akik nem jutottak el a rendezvényre. A cikksorozat első része itt olvasható.
